Szolgálat 37. (1978)

Eszmék és események - Hithirdetés a vadon élő törzsek között (Salvius testvér)

sem ízlett nekik, és nem felelt meg a méltóságuknak. Minden kísérlet kudarcot vallott. Erre egyik páternek ravasz gondolata támadt, összegyűjtött egy csomó nőt, akik hajlandók voltak egy bizonyos munkát elvégezni, hogy este megnézhessenek egy filmet. Senki sem tudta, mi az, hogy film, de azért az ajánlat csábító volt. Ennek a filmnek olyanféle volt a hatása, mint Japánban az első atombombának. Még az éjszaka folyamán mindenfelé elbeszélték, és utána is még napokon keresztül csak erről folyt a szó. A férfiakban is felébredt a kíváncsiság, és kezdte fúrni az oldalukat. Végül is egy küldöttséget küldtek a missziós állomásra, és kérték, hogy ők is megnézhessék a filmet. Ez volt az a pillanat, amelyre a páter várt. Megmagyarázta nekik, hogy ők is láthatják, de előtte valamit dolgozni kell. Mindjárt pontosan ki is jelölte, hogy mennyit. Erre néhány napig gyűléseztek, és megbeszélték a dolgot. Mivel kibújni nem lehetett a munka alól, hát ráálltak és elvégezték. Este aztán láthatták a filmet. Hihetetlen ordítozások között pergett le, és amikor vége lett, nem voltak hajlandók hazamenni. Még egyszer meg kellett nekik mutatni. Aztán pedig harmadszor is, és így ment ez egészen reggelig. Ekkor mindenki teljes megelégedéssel ment haza. Ilyen élményben még soha nem volt részük, amióta a világ áll. A film is éppen nekik való volt. Két ember birkózott egymással, egy hosszú magas és egy kicsi zömök. Olyan Zoro—Huru-féle. Általában a kicsinek drukkoltak. Mikor egyszer a kicsi volt alul, az egyik vadember úgy fellángolt, hogy odaszaladt és le próbálta húzni róla. Elkapta a nagyobbiknak a lábát, és lerántotta. A vége az lett, hogy letépte a lepedőt, és megszakadt a műsor. Szigorúan meg kellett tiltani a beavatkozást, de ezt nehezükre esett megtartani. Próbáltuk megmagyarázni nekik, hogy ez csak játék és nem valóság. Ez azonban mit sem használt. Hiszen ők a saját szemükkel látták a valóságot, és ezt nem lehetett tőlük elvitatni. Ezzel a módszerrel aztán sikerült őket rászoktatni a munkára.

Ahol most vagyok, azt már rendezett plébániának lehet nevezni. A területén van hat nagy törzs és 48 kicsi altörzs, összesen vagy 10—12 000 lakosra becsülhető. Pontos adatok errefelé még nincsenek. Ezeknek a hitoktatását végzem én 12 katekistával és 48 egyházközségi elöljáróval. Minden törzs választ egyet a tagjai közül, hogy életüket irányítsa és vezesse. Sajnos a 48 közül csak egy tud írni és olvasni. Ez már egy személyben katekista is, hogy tudását kihasználhassuk. A 12 katekista azonban már mind megtanult írni-olvasni. Tudásuk különböző fokon áll. A legtöbbé megfelel kb. egy otthoni másodikos általános iskolásénak. Vannak azonban, akik már többet is tudnak. Ezek itt már tudósoknak számítanak. Az ilyen a törzs legokosabb embere, mindenkinek a levelét el tudja olvasni, és válaszolni is. Ő irányítja rendszerint négy altörzsnek a lelki életét. Csoportokat állít össze, és elkezdi velük a hitoktatást. Itt megtanulják az imákat, katolikus szokásokat és a katekizmust. Persze mindent könyv nélkül, mivel nem tudnak olvasni. Akik aztán néhány év múlva eleget tudnak és leszoktak a pogány szokásokról, megkapják a keresztséget. Ezért minden áldozatot meghoznak.

A katekisták aztán minden két hétben egyszer bejönnek hozzám gyűlésre. Itt megbeszéljük a tennivalókat. Beszámolnak az elmúlt két hétről, és megkapják a munkát a következőre. írásban kapják két vasárnapra a szentbeszédet, amit aztán otthon a vasárnapi istentiszteleten felolvasnak. Ahol nincs páter, ott a külső állomásokon ők tartják vasárnap az istentiszteletet. így állandó tervszerű irányítás alatt állnak. Keresztségi könyvünkben most léptük át az ötezret, úgyhogy a népnek közel fele meg van már keresztelve.

Egyik pénteken a katekisták jönnek gyűlésre, a következőn pedig az egyházközségi elöljárók. Ilyenkor megtárgyaljuk velük a törzseknél előforduló nehézségeket. Sok a küzdelem a többnejűség ellen, ami a régi pogány szokásokból maradt meg. Hiszen a lakosság fele még most is pogány. A misszió itteni élete alig 40 esztendős. Ezt persze nehéz kiirtani, de van már haladás.

Most pedig leírom a hetirendet itt minálunk. Vasárnap délután elmegyünk a városba, és hétfőn elhozzuk a postát az összes törzsnek a plébániára. Rendszerint már délben hazaérünk. Kedden látogatás egy külső állomásra, ott gyóntatás és mise. Ez nekik vasárnapi misének számít. Minden külső állomás rendszeresen kap misét minden má80