Szolgálat 37. (1978)
Az egyház szava - Szent Ágoston tanácsai a hitoktatónak (Balás Dávid)
újabb bizonyíték arra, hogy aki hitét közölni próbálja, az saját magának is fölfedezi. A keresztényt nem járta át teljesen az evangélium, amíg ö maga is nem evangéliumhirdető. 5) Végül — ugyancsak a felnőttek szemszögéből — annak az óhajnak adok kifejezést, hogy a szinódus vizsgálja meg ebben az évben azt az előterjesztést, amelyet már az 1974-es szinódusnak tettünk a felnőtt katekumenátus megújításának szükségességéről. Azokról a felnőttekről van szó, akik meg vannak keresztelve és bérmálva, de segítségre van szükségük, hogy teljes személyes felelősséggel vállalják előbbi elkötelezettségüket. Maga a Szentatya hívta fel a figyelmet erre az új katekumenátusra, amit különféle módon lehet felfogni, de napjainkban elengedhetetlennek látszik a keresztény életerő teljességéhez. (L’Osservatore Romano, 1977. jan. 13.) Számtalan ilyen irányú próbálkozás folyik a világ minden táján a karizmatikus megújulás keretében. Remélhetem, hogy a püspökök közelről tanulmányozzák ezeket a próbálkozásokat, amelyek bátorításukat és lelkipásztori bölcsességüket igénylik? SZENT ÁGOSTON TANÁCSAI A HITOKTATÓNAK Szent Ágoston aránylag rövid írása „A hitjoncok bevezető oktatásáról“ (De catechi- zandis rudibus) rendkívüli jelentőségű a hitoktatás történetében. (A „rudis“ itt nem a tanulatlan embert jelenti — a mű kifejezetten beszél művelt emberek oktatásáról is —, hanem azt a hitújoncot, aki a szorosabb értelemben vett „catechumenatus“-ba való felvétel előtt bevezető oktatásban részesül.) A mű, amelyet Ágoston Kr. u. 400 körül írt egy Deogratias nevű karthágói diákonus kérésére, egyszerre elméleti és gyakorlati: első része a bevezető hitoktatás tartalmát és a hitoktató helyes beállítottságát tárgyalja (cp. 1—15), második része pedig egy hosszabb (cp. 16—25) és egy rövidebb (cp. 26—27) „mintaoktatás“ szövegét adja példaképpen. Ágoston írása egyik legértékesebb forrásunk a keresztény hitoktatás megismeréséhez, de ugyanakkor rendkívül mély és meglepően időszerű meglátásokat is tartalmaz a hitoktatás teológiai és lélektani problémáira vonatkozóan. A hitoktatás tartalmát illetően Ágoston, a Szentírást követve, elsősorban az üdvösségtörténet fő eseményeit mutatja be — a teremtéstől egészen az Egyház korabeli helyzetéig —, és ehhez fűzi a kereszténység erkölcsi követelményeinek és az örök boldogság reményének leírását. A központi téma, amely mindent egyesít, Isten szere- tete, amint Krisztusban megnyilvánult számunkra: Krisztus elsősorban azért jött, hogy az ember megismerje, hogy Isten mennyire szereti őt; megismerje, hogy szeretetre gyulladjon Az Iránt, Aki őt előbb szerette, és Őmiatta és az Ö példájára szeresse felebarátját ... Az egész Ószövetség az Úr eljövetelét hirdeti előre, az Újszövetségnek pedig minden írása Krisztusról szól és szeretetre buzdít. Világos tehát, hogy nemcsak az egész törvény és a próféták — ami még az egyetlen Szentírás volt, mikor az Úr ezt mondta — alapszik az Isten és a felebarát szeretetének kettős parancsán (Mt 22,40), hanem ugyanúgy mindaz, amit később üdvösségünkre írásba foglaltaik és ránk hagyományoztak ... így tehát az ószövetségben az 5 65
