Szolgálat 37. (1978)
Az egyház szava - A szinodusi atyák felszólalásaiból
azt akarjuk, hogy a hitoktatás meghozza a gyümölcsét, akkor elsősorban a mi feladatunk, hogy olyan képet nyújtsunk az Egyházról a fiatalságnak, amely az emberekben megtestesült Krisztust tegye láthatóvá, Legyenek jelen a világban ott, ahol az a Lélek magvait hordozza, és kritikusak a világgal szemben ott, ahol a gonosz hatalmának vetette magát alá. A mi sajátos hozzájárulásunk a katekézishez abban áll, hogy mint háttér olyan képet szolgáltassunk az Egyházról, amely szerint ott a keresztények szóval és tettel hirdetik hitüket Jézus Krisztusban, és aprópénzre tudják váltani egész életükben a teljes evangéliumot. Lehetetlen számot adni különböző kateketikai szerveink összes indítványairól. Csak néhány pontot emelek ki. 1) A kateketikai felelősök egyöntetűen látni szeretnék, hogy a szinódus alátámassza és támogassa az utóbbi évtizedek jelentős pedagógiai erőfeszítését a pedagógiai megújulás terén. Ez azt célozza, hogy az evangéliumot a gyermeklélektanból kiindulva hirdessük, nem pedig elvont megfogalmazások alapjának, amelyek értelmének, szívének és életének idegenek. 2) A püspökök a maguk részéről kívánják, hogy a katekézisen belül adjunk helyet bizonyos emlékezetbe vésésnek, illetőleg állítsuk ezt vissza. Velük együtt én is kívánom, hogy bizonyos minimális mennyiségű szöveget véssenek be az emlékezetbe, mindenekelőtt pedig a szív vagy — amint a munkadokumentum mondja — a hit emlékezetébe. Különben annak a veszélynek tesszük ki a fiatalságot, hogy amikor felnőnek, hitük tájékozódási pont nélkül marad. Nem gondolhatnánk ebben az összefüggésben arra, hogy a legszükségesebb imádságok mellett megtanítsunk egyes — hitünket igen tápláló — evangéliumi szövegeket is? 3) Mindazok, akiknek tanácsát kikértük, hasonlóképpen hangsúlyozták annak szükségét, hogy a katekézist élő keresztény közösségek hordozzák és támasszák alá. Az első ilyen közösség természetesen maga a család, az elsődleges tűzhely, ahol a hit mintegy ozmózis révén terjed, szívódik fel. Hála Istennek, mindinkább látni vallásos élettől éltetett otthonokat, ahol a kereszténységet szülők és gyermekek közösségben élik, a családi ima és másokért vállalt önfeláldozás szellemében. De szükséges, hogy a családi közösség maga is támaszt találjon más családoknál. Együtt alkotnak különböző formákban s emberi lehetőségek szerint élő keresztény közösségeket. Ezek a földkerekségen szinte mindenütt életre kapnak. A születő Egyház első keresztény közösségeire emlékeztetnek. Elsősorban ók hordozzák a jövőbe vetett reményünket, ők ennek kezesei. 4) Hogy feledkezhetnénk meg arról a próbálkozásról, amelyet házastársak és fiatal felnőttek plébániák százain kísérelnek meg, előkészítve a fiatalokat hitük megvallására (a bérmálásra)? Legtöbbször elbűvöli őket ez a lenyűgöző vállalkozás, amelybe belevetették magukat. Új leíkületre tesznek szert, s újra fölfedezik a hit gazdagságát, amikor a fiatalsággal fölfedeztetik. Ez a kísérlet 64
