Szolgálat 37. (1978)

„Hirdessétek az evangéliumot“ (Mk 16,15)

HIRDESSÉTEK AZ EVANGÉLIUMOT (Mk 16,15)

Az Atya már akkor szeretett, amikor távol voltunk tőle, ezért elküldte Fiát, hogy kiváltson a bűn rabságából, s visszavezesse mindazokat, akik őt elfogadják, a testvéri egységbe, ahol együtt mondhatjuk: Mi Atyánk.. Ez az örömhír, ez a Jóhír, amit Jézus Krisztus hirdetett, halálával és feltámadásával igazolt. Akinek szívét eltölti, az nem ismer megállást: túlcsordul belőle, hirdeti, viszi, mindenkinek felkínálja, hogy megértsék, megszeressék, életüket eszerint alakítsák.

A tanítványok tisztában voltak a feladat mindent átfogó távlatával, feszültségével: Isten szózatát hirdetni az emberi szíveknek! Ezért a szíveket, veséket vizsgáló Lélek erejével indultak neki. Az irányította őket, hogy maguk is próbálkozzanak, mondhatnánk: kísérletezzenek, keressék a sajátos helyzetnek legmegfelelőbb módszert. Az Apostolok Cselekedeteinek könyve két példát örökít meg erre nézve. Péter elsősorban a zsidóknak hirdeti az örömhírt. Mi sem természetesebb, mint hogy náluk a prófétákra, Dávidra hivatkozzék. Ismerték az írásokat, s ha szívük tiszta volt, felismerhették az idők teljességét a Názáreti Jézusban. Pál, főként Athénben, Epikurosz és a Sztoa tanítványaival lép érintkezésbe, akik nem tapasztalták meg az úr különös vezetését népük történelmében. Éredeklődésük középpontja, az „ismeretlen isten“ lesz a dialógus alapja. A cél mindkettőjüknél ugyanaz: a Feltámadt Krisztus. — Melyik módszer vezetett jobb eredményre? „. . . néhányan csatlakoztak hozzá . . . néhányan kigúnyolták ..." „akik megfogadták szavát, azok meg- keresztelkedtek ...“ A zsidók csodajeleket várnak, a görögök bölcsességet keresnek. De az apostolok nem csüggednek, mert Krisztus erejét és Isten bölcsességét hirdetik flKor 1). Amikor pedig épülni kezd az első közösség, feladatuk új színt kap. Fennáll a veszély, hogy tagjai visz- szatérnek a pocsolyába, ahol előbb fetrengtek (2Pét 2,22), vagy csak tej után sóvárognak, amikor már férfiként kellene a „fentieket“ kívánni. Az apostoloknak hallatni kell sürgető, intő, lelkesítő szavukat, személyesen vagy leveleiken keresztül, azok számára is, akik újjászülettek Krisztusban.

Péter, Pál és a többi apostol nyomán az Egyház azóta is kutatja, hogy lehetne a változó körülményekben az Isten szavának hathatós hirdetője, a krisztusi élet kiteljesedésének szószólója, „faragatlan embereknek“ (rudibus), gyermekeknek (katekézis), azoknak, akik még nem ismerik Krisztust (missiones), mindenkinek; szóval és tettel, imával és példával. Mindig megújuló feladat, mert összhangba kell hoznia azt, amit hirdet és azt, akinek hirdeti; anélkül, hogy a krisztusi tan egyetlen pontjá3