Szolgálat 37. (1978)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: A hitoktatás helyzete az Egyesült Államokban

részt gyűjteményükből diafilmeket és más audio-vizuális segédeszközöket ad­nak kölcsön a plébániáknak. Állandó nehézség volt, hogy a laikus hitoktatóknak, bár nagyon áldozatké­szek és lelkesek, nincs meg a kellő felkészültségük. Az egyházmegyék nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy segítsenek ezen a helyzeten. így pl. Dallasban 1977-ben az egyházmegye hitoktatási irodája irányítása alatt, római jóváhagyás­sal, megalakult a X. Szent Plus Kateketikai és Pásztorát is Intézet, amelynek fő célja jó hitoktatók képzése az egyházmegye számára. Már az első évben 640 beiratkozott hallgatója van az intézetnek. Az előadások a város különböző plé­bániáin és több vidéki városban folynak. 13 tanfolyam Dallasban, nyolc vidéken hallgatható, három tovább in pedig levelező úton lehet résztvenni; e háromban 62 a résztvevők száma. Néhány éven belül csak az taníthat majd hittant, aki megfelelő számú tanfolyamot elvégzett. Általános iskolai fokon 120, közép- iskolások és felnőttek oktatásához 180 órát kell hallgat™. Egy tanfolyam álta­lában 20 órából áll. Rendes körülmények között két év alatt lehet megszerezni a hitoktatási bizonyítványt. A tanfolyamok nemcsak hitoktatásra, hanem külön­leges lelkipásztori munkára, mint pl. betegek és rabok pasztorális szolgálatára is felkészítenek. A dallasti egyházmegye területén 2.5 millió ember él, de ebből csupán 130 ezer a katolikus. A katolikus plébániák száma hatvan. Az általános iskolás korú gyermekek közül 9700 jár katolikus iskolába; rajtuk kívül még 15 200 állami iskolába járó tanuló kap hitoktatást. Az egyházmegye 7 katolikus középiskolá­jába 3500 diák jár, ezeken felül mintegy 4000 állami iskolába járó középiskolást tanítanak hittanra, összesen tehát 32—33 ezer fiatal részesül vallásoktatásban. Már az iskolások magas száma is mutatja, hogy a katolikus népesség aránylag fiatal; ezt még jobban kiemeli a tény, hogy míg az elmúlt évben 5250 személyt kereszteltek meg (ebből 750 felnőtt volt), csak 900 katolikus halt meg. * * * Beszámolónkat a tankönyvekről stílszerűen ilyesféle megállapítással kezd­hetnénk: „Kezdetben vala a baltimore-i katekizmus.“ Kétségtelenül ez a leg­ismertebb amerikai hittankönyv, nemzedékek hite táplálkozott belőle. Mintegy félévszázados törekvés gyümölcseként a III. Teljes Baltimore-i Zsinat tekin­télyével először 1885-ben jelent meg, mint az egész országban egységesen használandó hittankönyv. Alapanyaga a tridenti reform szellemében megírt, 1649-ben kiadott angol Douay-katekizmus, kibővítve részint 19. századbeli amerikai katekizmusokból kölcsönzött, részint új, saját szöveggel. Pedagógiai szempontok figyelmen kívül hagyásával, kérdés—felelet formájában a katoli­kus teológia leegyszerűsített summáját adja. 1941*ben átdolgozott kiadásban jelent meg, s ebben a formában kb. 1960-ig volt általános használatban. I A jó hitoktatás egyszerre értelmi és érzelmi nevelés, nemcsak ismereteket ad, hanem a szívet is alakítja Isten befogadására. Míg ez a felismerés Európá­38

Next

/
Thumbnails
Contents