Szolgálat 37. (1978)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: A hitoktatás helyzete az Egyesült Államokban

zépiskolát, sőt egyetemet is alapítottak az elmúlt száz év során, főként szerzetesrendek, de egyházmegyék is.

A katolikus iskolákban a hitoktatás nagyon intenzív; sok helyen minden tanítási napon van hittanóra is. Probléma volt azonban kezdettől fogva, hogy az 1884-ben törvénnyé vált ideál teljesen sohasem valósulhatott meg. Az állami iskolákban a diákok ingyenesen tanulnak; ezzel szemben a katolikus iskolákat a hívek adományaiból, elsősorban tandíjakból tartják fenn. Sok szülőnek nem áll módjában tandíjat fizetni, és ezért gyermekeiket az állami iskolába járatják. Az egyház és állam szétválasztottsága miatt az állami iskolákban nincsen hitoktatás. A plébániai iskolák hitoktatása mellett tehát egy teljes másik hitoktatási rendszert kellett felállítani. így jött létre az állami iskolások hitoktatási szervezete egy még a tridenti reform által kezdeményezett és X. Szent Pius pápa által felújított testület, a Confraternity of Christian Doctrine (Keresztény Tanítás Társasága), röviden C. C. D. szárnyai alatt. Ez az oktatás hétköznapok esti óráiban, szombat és vasárnap délelőtt folyik a plébániai (iskolák tantermeiben. A hitoktatók túlnyomó többségben önkéntes felnőtt világiak, helyenként apácák és a plébánia papjai is segítenek a munkában.

A Zsinat után történt az a felismerés, hogy a hitben való növekedés életre szóló feladat, nem korlátozódhat az iskolás korra. Sok helyen már iskolás kor előtti gyermekeknek elkezdik a hitoktatást, 3—4—5- évesek részesülnek rendszeres tanításban, természetesen koruknak megfelelő játékos formában. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a plébániák életében a felnőttek oktatása. Különböző korosztályú felnőtteknek szerveznek biblikus, dogmatikai, gyermeknevelési, lelkiségi kurzusokat. Különös hangsúly van a lelkiségen. Nemcsak a szigorúan vett hittani kurzusok elsődleges célja, hogy a résztvevők vallásos életét elmélyítse, de pl. olyan tanfolyamon is, ahol az a téma, hogy hogyan legyenek a hallgatók jobb szülők, először nem annyira a nevelésii módszereket hangsúlyozzák, hanem a lelkiség színvonalának emelésére törekednek, hogy a hallgatók előbb jobb keresztények, jobb emberek legyenek, s akkor természetszerűleg könnyebben válnak jobb szülőkké is. Néha a résztvevőik húzódoznak attól, hogy saját magukkal fag lakkozzanak — ez mindig nehezebb, mint objektív, „külső“ témákat megbeszélni —, gyakran viszont igazi igényt, éhséget mutatnak imaéletük mélyülése, személyiségük érése iránt.

Egy ilyen sokirányú, sok személyre kiterjedő oktatási hálózat színvonalas és zökkenőmentes munkáját biztosítani nem könnyű feladat sem plébániai, sem egyházmegyei szinten. Minden plébániának van vallásoktatási igazgatója, aki sok esetben az egyik plébániai pap, de gyakran rátermett világi. Az ő feladata ősszel az évi munkát megszervezni, megfelelő számú képzett oktatót biztosítani, az év során órákat látogatva figyelni, nincs-e fennakadás, probléma.

Egyházmegyei szinten minden püspökségen működik egy hitoktatási iroda, melynek oélja, hogy a plébániákat hitoktatási munkájukban segítse. A segítség főként kétirányú: egyrészt megszervezik és vezetik a hitoktatók képzését, más37