Szolgálat 37. (1978)
Tanulmányok - Dieter Emels: Az egyházközség mint a katekézis előfeltétele és célja
Az egyházközség alapfeladata az, hagy egy kiengesztelődött és testvéries emberiség mintaképe és jele legyen. Ezt egyfelől azzal tölti be, hogy egymásra találnak, egymással közösséget vállalnak benne olyan emberek, akik különben sokszor idegenek maradnak egymásnak, sőt fenntartások és előítéletek választják el őket egymástól. Másfelől — mint az egység jelének és eszközének — döntő jelentősége van a közös küldetés közös felelősségének a sokféle szolgálat összehangolásában és kiegészítésében. Katekézis Tény, hogy a katekézisnek a hitoktatáshoz, az ifjúsági munkához és a felnőttek teológiai képzéséhez való viszonyában még fontos kérdések szorulnak további tisztázásra. De azért a katekézis fogalmának újabb alkalmazásában már megnevezhetünk néhány törekvést, amely elősegíti a további tájékozódást. A katekézis fogalma az egyházközségre utal mint a tanulás helyére. A katekézissel az egyházközség felajánlja, hogy benne, tőle és vele tanuljunk meg hinni Istenben, Jézus Krisztus Atyjában. Olyan helyen, ahol a hitet igehirdetésben, liturgiában és szeretetszolgálatban élik, a legnagyobb esély áll fenn életet átható tanulásra, amely nemcsak az ismeret, hanem az érzelem és a tevékenység körét is átfogja. így nem annyira elvontan van szó az egyház hitéről, liturgiájáról és szolgálatáról, hanem a konkrét egyházközség hitéről, liturgiájáról és szolgálatáról, közösségben más egyházközségekkel és az egész egyházzal. Az egyházközségen belül mindaz katekézis, amit tudatosan elgondolnak és felelősséggel megvalósítanak mint a hit elsajátításában nyújtott segítséget. Akár azoknak, akik az első bevezetést keresik, akár azoknak, akik életük folyamán új tájékozódásra, továbbvezetésre szorulnak. Ettől meg kell különböztetni az élet más területeinek (pl. ifjúsági munkának, templomi énekkarnak, liturgiának stb.) kateketikai dimenzióját, vagyis azt a részét, amely a tanulás lehetőségeit hordja magában. Többé-kevésbé tudatosan és célzatosan ezeket is ki lehet használni (pl. énekkatekézis a kórusban vagy az istentiszteleten). Minthogy az egyházközség nem célja önmagának, a katekézisnek sem egyszerűen az a célja, hogy új egyházközségi tagokat toborozzon vagy kebelezzen be. Nem az egyházközség önfenntartásáról van szó, hanem arról, hogy embereknek megnyissuk a hit egyedülálló lehetőségét. Az egyházközségnek tehát a katekézisben azt kell megmutatnia, hogyan jelent gyógyulást, megmentést, életerőt az embereknek, ha vele hisznek, megülik az ő Istenének emlékezetét és szolgálnak az embereknek. A katekézissel nemcsak a gyülekezetbe kell bevezetnie, hanem a küldetésbe is. A katekézisben is saját életének alanya az egyházközség. Ezért a katekézist egyházközségi feladatként kell értelmezni és megvalósítani, amely sokféle lehetőséget tár fel az egyházközség adottságai nak értékesítésére. Nemcsak a hitről tett kölcsönös tanúság képességét és készséget kell keresni, előmozdítani, felhasználni. Zenei, szervezői, érintkezési és politikai tehetséggel 26