Szolgálat 37. (1978)
Tanulmányok - Lukács László: A tanúság igéjével
ségre a keresztény emberben talál: a közös munkára elszegődő munkatársi viszony a bensőséges szeretet egységévé emelkedik. így aztán a keresztény ember nem illetéktelenül vállalkozhat még arra is, hogy a kegyelem működését más ember életében is értelmezze, hiszen saját tapasztalata és a Krisztusban megtestesült kegyelem ismerete fölhatalmazza őt erre. II. Jézus a hűséges és igaz Tanú Isten kegyelme Jézus Krisztusban öltött testet. Ö a „hűséges és igaz Tanú“ (Jel 3,14): benne ragyog föl legszebben az emberi tanúságtétel minden értéke és lehetősége. Jézus „Isten tanúságtétele“ az emberiségnek (1Kor 2,1). Ö az egyetlen, aki az életében működő kegyelmet föltétien hitellel nevén nevezhette, hiszen személyes egységben van vele: „Az Atya működik általam" (Jn 14,10). Az Atyával való tökéletes egységét életrevalóira megvallotta: „Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30). „Istenem, mért hagytál el engem?“, jajéul föl a kereszten, mégis rábízza magát egészen: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet." Még a halál sem ingatja meg benne ezt az egységet: a megsemmisüléssel szembenézve is az Atya kezében tudja magát meg nem ingó bizalommal. A szeretet: embereknek egymáshoz vonzódása, közeledése, majd fokozatos egyesülése. A beteljesült szeretet: az örök és teljes egység. Ezt a tökéletes egységet azonban a földi életben megannyi fal szabdalja szerteszét: az ember mindig többé-kevésbé a „szeretet tériszonyában“ (Pilinszky) él. A szeretettől felgyulladva azonban elindulhat az Egység felé, és megélheti Krisztussal, hogy „a szeretet erősebb a halálnál“. János részletesen kidolgozza evangéliumában a tanúságtétel gondolatát. Jézus hol saját tanúságára hivatkozik, hol az Atyáéra: „Tetteim tanúskodnak rólam" (5,36). Viszont: „Más tanúskodik rólam“ (5,32). Azután egyetlen mondatban egyesíti a két állítást: „Én teszek tanúságot magamról, és tanúságot tesz rólam az is, aki küldött engem: az Atya“ (8,18). A vértanúk vallomása befejeződik halálukkal. Megáll az idejük, és vallomásuk drága, mégis megkövült ereklyeként vonul be a történelem panoptikumába. Jézus befejezi vértanúvallomását, bizonyítva, hogy az életénél is jobban szereti az Atyát és az embereket. Tanúságát azonban az Atya folytatja avval, hogy feltámasztja a halálból: Jézus újra és immár örökké él Isten örök időtlenségében. Sorsa sorsunkat példázza, szeretete a miénknek nyit lehetőséget: az, aki őt feltámasztotta a halálból, minket is fel fog támasztani, ha vele tudtunk halni is: halálunkig fokozódó odaadásunkban elkészülhetünk arra, hogy vele mi .is egészen szeretetté váljunk. A kereszt és a feltámadás tehát az Atya és a Fiú együttes tanúságát tartalmazza. E kettős tanúsághoz hasonlót sem találunk az emberi vallomások között. Tökéletes és hiánytalan vértanúvallomás, amely egészen kifejezi lényének titkát: Jézus a színtiszta szeretet az Atya és az emberek iránt. 20
