Szolgálat 37. (1978)

Tanulmányok - Lukács László: A tanúság igéjével

„Azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az .igazságról" (Jn 18,37). Krisztus vértanúvallomása mégsem tárgyi-kísérleti bizonyíték, hanem személyes bizonyságtétel. Az emberélet egyszeri és egyetlen, nem ismételhetjük meg akárhányszor, mint egy természettudományos kísérletet. A vértanúvallomás az ember csúcsteljesítménye — nem mérhetjük le nagyságát tárgyak változásain. Jézus halálában és föltámadásában az Atya és a Fiú szeretete ér össze emberéleten és emberhalálon keresztül. Félreérti a feltámadás eseményét az, aki csak egy halott felélesztését látja benne. A feltámadás nem az Atya és Jézus közös bűvészmutatványa, nem is kísérleti bemutatás, hanem egymás iránti szeretetük természetes folyománya. Úgy szeretik egymást, hogy a halál sem állhat szeretetük útjába, örök szeretetegységük a megtestesülés óta a feltámadt Krisztusban tündöklik felénk. Akiben van fogékonyság a szeretetre, az megláthatja: van akkora szeretet, amely erősebb a halálnál is. És ha ez a szeretet benne is kivirágzik, akkor minden kísérleti eredménynél erősebb bizonyossága támad Jézus tanúságának valódiságáról és a szeretet erejéről.

Krisztus tanúsága az ember teljesítőképességének határáig ér el, és napvilágra hozza a túlvilágnak eddig rejtett erőterét is: aki így jut el a halálhoz, abba életének odaadásával beléáramlik Isten éltető, örök szeretete.

Krisztus az örömhírről tanúskodik: az Atya iránti föltétien bizalommal fogad minden szenvedést, még a bűnt és a halált is. „Aki küldött engem, velem van. Nem hagyott magamra, mert én mindenkor azt teszem, ami neki kedves“ (Jn 8,29). Halálában kiderül, hogy az Atya tényleg megfelelt ennek a bizalomnak, és magához emelte feltámadásával. Isten szeretete itt egybeér az emberével, és egybenyitja az öröklétet az elmúló élettel.

III. Krisztus tanúi

Jézus még földi életében apostolokat hívott meg, hogy hirdessék ezt az örömhírt, és tanúskodjanak róla. Az evangéliumok szóhasználatában az apostolok a feltámadt Krisztus szemtanúi: „Amit szemünkkel láttunk és fülünkkel hallottunk, azt hirdetjük nektek“ (1Jn 4,1). Az apostolok „kezdettől fogva szemtanúi és hirdetői voltak az igének“ (Lk 1,2). „Az élet szerzőjét (Jé* zust) megöltétek. Isten azonban föltámasztotta őt halottaiból: ennek mi tanúi vagyunk“ (Csel 3,16).

Az Apostolok Cselekedeteiből az is kiviláglik, hogy nem csupán beszédeikben hivatkoztak szemtanú voltukra, hanem életmódjukkal is tanúságot tettek: „Az apostolok nagy hatással tettek tanúságot az Úr Jézus Krisztus feltámadásáról, és nagy kegyelem munkálkodott mindnyájukban" (Csel 4,33). Mint minden keresztény ember, kettős tanúságot tettek: az életükben megtapasztalt kegyelemről és a történelemben megjelent Jézus Krisztusról. Tanúskodtak a Feltámadottról: megtörtént, általuk megtapasztalt eseményekről. De megváltották az is, hogy Krisztus kegyelme hogyan formálta át az ő életüket.

21