Szolgálat 37. (1978)

Tanulmányok - Lukács László: A tanúság igéjével

Legértékesebb, legmélyebb szavaink ezek a mélyről felfakadó vallomások. A szavak mestereinek, a költőknek szava is megritkul, megsúlyosodik ilyenkor, ha egész magukat adják bele a szeretet, az odaadás, a hűség, a halálos elszántság, a meghatott tisztelet egy-egy szavába.

Mekkora töltése keletkezik egy többévtizedes szerelemben, barátságban ennek az egyszerű szónak: „szeretlek". Milyen súlya volt Assisi Szent Ferenc egyfolytában ismételgetett vallomásának: „Istenem, mindenem!" Mennyire súlyos valóságot hordoz Radnóti egyik legutolsó verssora: „Tarkólövés. így végződ hát te is.“ „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet" — Jézus utolsó leheletével az Atyának adja át magát.

Az ember mély, mint a tengerszem. Mindig csak útban van önmaga felé. Mélyeit tapogatva azonban túljut önmagán. Fölfedezi, hogy valójában feneketlen mélységek fölött jár. Nem tudja kivallani egészen önmagát. Mégis többről vall, mint csak önmagáról.

Az ember legmélyebb rétegei Istenbe nyúlnak bele. A földön minden tárgyra hat a tömegvonzás, ha ez nem válik is mindig olyan nyilvánvalóvá, mint egy földre ejtett üvegpohár csörömpölése. Ugyanígy hat minden ember életére Isten szeretete, növekedésre serkentő, hívogató, megváltó kegyelme. A kegyelem vonzásában élünk mindnyájan, s mélyeink erről az erőtérről vallanak, akár tudunk róla, akár nem. Kereszténynek azt az embert nevezzük, aki Krisztustól megtanulta ennek az erőnek eredetét és célját, aki tetten érte és nevén nevezte a kegyelmet, és magába fogadta, hogy együttműködjék vele. (Vö.: Kari Rahner: Schriften zur Theologie, X. 164. Theologische Bemerkungen zum Begriff „Zeugnis“.)

„Most már tudom őt mindenképpen,

minden dolgában tettem értem,

tudom is, miért szeret engem:

tetten értem az én szivemben." (József Attila: Isten)

Isten kegyelme mindenkiben tevékeny, bár hatékonysága változik a kegyelem befogadásának mértéke szerint. Egyedül az üres felszínesség odázhatja el a kegyelem behatolását az ember életébe. Még az Istennel szembenálló, a kegyelmet tagadó ember életében is nyomon követhető a kegyelem vonzása, bár az elutasítás esetleg taszításra torzította hívását. Hogy Isten szeretettel fölkínálja magát, s az ember szeretetben elfogadhatja, de szabadon vissza is utasíthatja, arról nemcsak a jobb lator tanúskodik, hanem szomorú ellenpárja, a bal lator is Jézus keresztje mellett; nemcsak Péter, aki megbánja árulását, és megtér, hanem Júdás is, aki kétségbe esik árulása miatt.

A kegyelem azonban nem fizikai energia, hanem személyes erő: nem eszköznek használja az embert, hanem társává fogadja. Munkatársi kapcsolatba kerülhet azokkal a nemkeresztényekkel is, akik ténylegesen együttműködnek a kegyelemmel, anélkül, hogy ők maguk azt Istennek tulajdonítanák, és hitben, reményben, szeretetben is egyesülnének vele. 'Teljes, élettársi egy19