Szolgálat 37. (1978)
Halottaink - Barcza József Kornél OSB (Confrater)
Sao Paulo-ban sokféle tevékenységet végzett. Volt tanár a gimnáziumban, novicius- mester, alperjel a kolostorban, lelkipásztor a kolóniában, több egyesület vezetője. Főlelkészsége alatt nagy gondja volt a betegekre. Lelkesen végezte a szeretetház gondozását, az évenkénti lelkigyakorlatokat, ápolta a társemigrációkkal és egyházakkal való kapcsolatot, rengeteget foglalkozott az ifjúsági és más egyesületekkel. Túlságosan megbízott másokban, emiatt is számos csalódás érte. Kiegyensúlyozott, mértéktartó eljárása ellenére mindig volt benne bizonyos romantika. Hosszú, súlyos, de türelemmel viselt betegség után, 1977. aug. 24-én hunyt el. Másnap, a keresztségben kapott védőszentje ünnepén temették, Dom Mauro kerületi püspök vezetésével, a rendtársaitól közösen celebrált szentmise után az Araga-temető bencés kriptájába, a nagy számban összegyűlt magyar hivősereg mély részvéte mellett. Szépre vágyódó, fogékony lelkét a Végtelen Szépség látása boldogítsa egy örökléten keresztül! (ha) BARCZA JÓZSEF KORNÉL OSB (1900—1977) Pápán született 1900. márc. 14-én, ott is tanult a bencés gimnáziumban. A VI. o. elvégzése után jelentkezett Pannonhalmára, utolsó két évét már itt végezte. Békés, barátságos természetével nehézség nélkül illeszkedett bele a közösségbe; tehetséggel és komoly hivatástudattal végezte tanulmányait. Szaktárgyaiul a magyar és latin nyelvet választotta. Talán mert hatott rá a régi sztoikus filozófusok felfogása, vagy Kazinczy és Faludi Ferenc derűs világnézete. Az ő egyénisége is mindig ezt a nyugodt lelkületet tükrözte. Nem izgatta fel semmi, de ő sem zavart soha senkit. — Vizsgáit szép eredménnyel tette le, fölszentelése után pedig készséggel vállalta a kijelölt lelkipásztori és tanári munkahelyeket. Tanári működését soproni gimnáziumunkban kezdte, majd egy évig győrszentiváni káplán volt. 1926-ban Győrbe, 1931-ben Pápára került. 1938 és 1948 között újra Győrött tanár. Utána két évig lelkészi munkát végzett, de közben a győri kisszemináriumban tanította a kispapokat is. 1950-ben újra visszakerült Győrbe, de fokozatosan romló látása és egészsége miatt 1952-ben nyugalomba kellett vonulnia. így került Pannonhalmára, ahol 1960-ig még kisebb munkakörökben dolgozott. Jellemvonásai már kispap korában megmutatkoztak. Piknikus testalkat, ciklotim temperamentum, szélsőségektől mentes kedély, kevés, de megfontolt beszéd, tempós járás, lassú dinamizmus, szellemességre, humorra fogékony észjárás jellemezte. Minden munkakörben alapos és lelkiismeretes volt. Óráira gondosan készült, sokat olvasott, állandóan művelte magát, mindig lépést tartott az irodalom fejlődésével és a korszerű tanítási módszerekkel. Nem törekedett látványos sikerekre. Tanítványaival szemben mindig jóindulatú volt, de sohasem személyválogató. Értékeléseiben törekedett az igazságra. Ezért tanítványai mindig nagyon tisztelték és becsülték. Pannonhalmán is gyakran fölkeresték. Rendjében mint egyszerű közlegény kívánt szolgálni, nem vezette érvényesülési vágy; kerülte a pártoskodást, szerette a békés, családi együttlétet. Majdnem 24 évet töltött Pannonhalmán nyugalomban, de sohasem zúgolódott sorsának ilyen alakulása miatt. Nappali fényben buzgón végezte a kórusimádságot; csendes délutáni sétáin az otthonbeli öregekkel vagy szintén nyugdíjas rendtársaival szokta megtárgyalni az eseményeket. Sokszor volt a beszélgetés tárgya a mindnyájunkra váró örök nyugalom, amire buzgón készült. Amint egész életében nem volt senkinek terhére, olyan volt halála is. Az utolsó délután még előimádkozott az öregek kórusán, este is együtt volt rendtársaival. Szinte észrevétlenül vitte el tőlünk az Úr — bízunk benne: egyenesen az örök boldogságba. Confrater 102
