Szolgálat 36. (1977)

Eszmék és események - Magyar testvérek a nagyvilágban

Titkos vágyam volt, hogy egyszer megláthassam Rómát, a pápát. A megfelelő fekete ruhát már évekkel előbb megvettem. Közben jelentkeztem a ferenceseknél, föl is vettek, de valahogy másra vágytam, szigorúbb rendbe. Az 1925-ös szentévben biciklivel Rómába indultam augusztus 20-án, Szent István napján. A határon a magas vám miatt biciklimet eladtam, az árából elvonatoztam Rómáig. Itt vettem egy másikat. A szenthelyeket látogatva értem a Szent Kallixtusz katakombába, amelyet trappisták őriztek. Mint világlátott embernek néhány német, orosz, román és angol szóval sikerült tud- tukra adnom, miért járom már tíz napja Róma szent helyeit: szerzetes szeretnék lenni és keresem az Isten akaratát, hova hív. Az ő magyarázatukból is megértettem annyit, hogy a trappisták állandó imában, böjtben, megtartóztatásban, vezeklésben töltik életüket, és földműves munkával keresik meg kenyerüket. Elhatározásom rövid volt: vissza sem mentem a városba, kerékpárostul beléptem a trappistákhoz. Hat hónap múlva, 1926. márc. 19-én megkaptam a segítőtestvérek barna ruháját, és megkezdtem újoncévemet. 1925-től 1929-ig asztalosmunkát végeztem. Ekkor lejárt a szerződésünk és elhagytuk a katakombát. A Rómától kb. 20 km-re fekvő Frattocchie-ben, a Via Appia Nuován építettünk kolostort. Az új apátságot az Oltáriszentség és a Szent Szűz pártfogása alá helyeztük. Rövid pár napig voltam a Tre Fontane-i trappista házban, majd ismét visszatértem Frattocchiéba. 1929-ben, Szent Benedek ünnepén, márc. 21-én tettem le első, egyszerű fogadalmamat, 1931-ben pedig ugyanezen a napon örökfogadalmat Szent Benedek szabálya szerint. Én voltam az új apátság első ünnepélyes fogadalmas szerzetese. A szertartást a szabad ég alatt tartottuk meg, mivel a templom még nem volt készen. Ekkor köteleztem magam a stabilitas-ra, vagyis hogy egész életem ebben az apátságban fogom leélni. Ekkorra már megtanultam azt a 450 jelet, amelynek segítségével a trappista szerzetesek „beszélnek“. A zsinat óta már szóval közölhetjük legszükségesebb mondanivalónkat. Tehát meg kellett tanulnom olaszul is beszélni, mert ma már a zsolozsmát is többnyire így végezzük.

Azóta életem ima, csendhallgatás és munka, Szent Benedek szabálya szerint. Megáldva a jó Istentől erővel, egészséggel, betegséget nem ismerve élek itt. Voltam pék, asztalos, kertész, évekig végeztem mezei munkát, sokszor részesedtem telefon és kapus-szolgálatban. A kolostor nagy szőlőt telepített, természetesen én lettem a vincellér és árulom a kolostor borát. Én persze nem iszom belőle (bort csak a betegek kapnak), amint húsfélét, tojást sem eszünk. 1928-ban fölkeresett itt Rómában P. Bangha Béla, neki is beszámoltam az életünkről. (Lásd: Róma lelke 140. o. így írja le Jeromos testvért: „Egyszerű lélek, egyenes nézésű, arcán az akaraterőnek, az aszkézisnek, a vezeklő és szigorú életnek félreismerhetetlen nyomaival. Nagyon jól érzi magát különben a rendben, s nekünk is azt magyarázza, hogy kár, hogy nem jön más magyar is a ,trappéba“.“ Bangha „derék feketeszakállas testvérinek aposztrofálja fra Girolamót, azóta fényképének tanúsága szerint szakálla galambősz lett.) A könyv, amiben megírta, ma is itt van a cellámban. Egy eszperantó folyóiratban is írtak rólam cikket. Akkor még hajnali kettőkor keltünk. A zsinat óta már csak háromkor. 1/4 4-kor matutinum, elmélkedés, szentmise, utána reggeli. Fél 8-kor Laudes, kapitulum (vagyis összegyülekezünk és az apát kiadja a napi munkát, elmondja a legfontosabb híreket). 8-kor indul mindenki munkába. Ezt a Sexta és lelkiismeretvizsgálat szakítja csak meg. 12 órakor ebéd, mosogatás. 3/4 2-kor Nona, majd ismét munka. 3/4 6-kor vesperás, azután vacsora. 1/2 8-kor kompletórium, 8-kor lefekvés. Napi hét óra munka, hét óra ima. Szigorú csendhallgatás, se rádió, se televízió, se közös társalgás.

Itt élek hát imádkozva és dolgozva, örömmel és békével, megtalálva utamat. Ma már csak nagyítóval látom olvasni imáimat. Hallásom is gyengül, de a telefont még megértem. A kaput egy villanygombbal nyitom meg, elég messzire esik a háztól, de látom a ki- és bejárókat. Van egy külön épületünk 8 szobával meg egy kis kápolnával azoknak, akik lelkigyakorlatra jönnek ide, egyháziak és világiak. A kórusban velünk együtt világi öltözetben ott vannak a próbaévesek, hogy megismerjék hivatásukat. Van köztünk egy, aki építészmérnök volt a világban és mint vezető embernek milliók mentek át a kezén. És most papi tanulmányait végezve itt él a szerzetben, a csendet, a vezeklést választva. •*

87