Szolgálat 36. (1977)

Eszmék és események - Milyen béke a földön? (Heinz Beckmann)

Ez rettenetes. Tehát csak azoknak az embereknek lesz békességük, akik tetszenek az Istennek, nem minden embernek. És ez lenne az örömhír?! Igen, ez az örömhír, ha az emberek jól figyelnek és hajlandók megérteni, hogy a karácsonyi evangéliumban egészen más békéről van szó, mint amit mi olyan forrón óhajtunk az egész földkerekségre. Isten igéje és a kedvelt karácsonyi evangélium is nem utolsó sorban azért olyan botrányos, mert elsősorban az egyes emberhez fordul. Nem ad müncheni egyezményt, nem vet föl világarányú béketervet. Ma sokan, köztük még nagyon okos emberek sem tudják többé nyomon követni Isten szavát. Egyet azonban megengednek a Szentírásnak: hogy szokatlanul reális képe van az emberről. Ehhez a realizmushoz hozzátartozik a belátás, hogy nem lehet béke a földön csupa békétlen ember között.

Pszichológusok, pszichoanalitikusok és pszichoterapeuták egész serege lép föl, hogy kibékítsék az embereket önmagukkal. Ez esetenként jó és hasznos lehet, csak éppen az a béke nem áll rendelkezésre a rendelőjükben, amely minden értelmünket meghaladja. De pontosan ezt a békességet hirdeti a karácsonyi evangélium, amikor az angyalok a pásztorok fölött énekelnek. Mert Megváltó született ma nektek, — mondja az Úr angyala. A Gyermek a betlehemi istállóban visszaadja lelketek épségét, kibékít önmagatokkal, bocsánatot ad bűneitekre, hogy mindennap újra ébredhessetek, újra kezdhessetek, hogy ne kelljen elmúlt napok, elmúlt mulasztások nyomasztó terhét cipelnetek. Felébredhessetek és kezdhessétek a napot békében, minden bűnötöktől megszabadulva, tehát szabadon saját nyomorúságaitoktól. És csak azután, — bizony csak azután törődhettek azzal, hogy békét teremtsetek a földön.

Ezért szól a földi béke ígérete „az Istennek tetsző embereknek'', vagyis azoknak, akik a jászolban fekvő gyermeket elfogadják Megváltójuknak, üdvözítőjüknek. Csak tőlük jöhetne béke ebbe a beteg világba, nem beteg emberektől, akik folyvást útban vannak saját maguknak, mert nem tudják elfogadni a bocsánatot. Ezért ők sem bocsátanak meg a többi embernek. És máris benne vagyunk megint a békétlenségnek ebben a rettenetes körforgásában emberek és népek között. Péter egyszer megkérdezte Jézust, hányszor kell megbocsátania testvérének, ha vét ellene. Elég-e hétszer? Akkor Jézus így szólt hozzá: „Mondom neked, nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer."

Nem szabad hallatlanra vennünk, hogy itt a Péter és Jézus közti párbeszédben megint csak az egyes emberről van szó, aki megbocsát és akinek meg keli bocsátani. Csak így kerekedhetik felül a béke a földön. Nagy ideje, hogy újból megértsük ezt, és ne kábítsuk magunkat általános bizonygatással, ahol egész személyesen rólunk van szó. A karácsonyéj üzenete éppenséggel nem a világhoz szóló nagy kiáltvány volt, hanem egy istállóban ment végbe és az éjszakában virrasztó néhány pásztorhoz szólt, akiket Isten méltóknak talált arra, hogy a mennyei seregek kihirdessék nekik. Talán megint csak meg kellene próbálnunk, hogy az „évközi időben" a pásztorokkal elmenjünk Betlehembe.

Heinz Beckmann

77