Szolgálat 36. (1977)

Eszmék és események - A nyolcvan éves pápa (Walter Christian)

ESZMÉK ÉS ESEMÉNYEK

A NYÓLCVAN ÉVES PÁPA

Nem olyan ember, aki szereti a fényt, vagy éppen az ünneplést. A vékony, aszketikus külsejű férfin, aki szeptember 26-án töltötte be 80. életévét, világosan rajta hagyta nyomait hivatalának terhe.

Giovanni Montinit 1963-ban választották Krisztus helytartójává, 600 millió katolikus keresztény fejévé, VI. Pál néven Péter apostol 263. utódává.

Az Egyház mozgalmas történetében ritkán kellett pápának nehezebb feladatot betöltenie: zavarba ejtő és hatalmas változások korában Krisztus szava szerint sziklának lenni, megingathatatlannak minden koráramlattal szemben, de mégis nyitottnak minden jó irányú haladás iránt, az igazság és a hamisítatlan tanítás őrzőjének.

VI. Pál, mint az első apostol utóda, hű maradt megbízatásához. Akkor is, ha sok keserves órát szerzett neki a csalódott „képrombolók“ értetlensége, másfelől meg azoké, akik nem akarták felfogni, hogy az Egyház az üdvösségre vezető úton állandóan alakul.

Ez a „Pontifex Maximus“ (a latin „főpap" kifejezés szószerint „legfőbb hídverőt“ jelent) sok hidat épített a holnap felé, a jövőbe, de sohasem anélkül, hogy alapjukat a legnagyobb gonddal ne állította volna a tanítás és hagyomány biztos talajára.

„Isten segítségével és elődeink példájára fáradhatatlanul fogjuk tovább hirdetni a mai emberiségnek bajaik orvosságát és a kérdéseikre való feleletet.“

Ezt ígérte VI. Pál koronázása napján, 1963. június 30-án. De egyben fölcsendült szavában a gond: „Meghallgatásra talál-e majd hangunk a világban?“

Kezdetben alig talált, legalábbis ott nem, ahol ez a pápa, milánói érsek korában a haladás egyik vezető szelleme, állhatatosan hitet tett az egyházi tanítás fel nem adható tételei mellett.

„Humanae vitae" enciklikája botránykő lett még a katolikus egyház széles köreiben is. Csak lassacskán kezd a fejlődés vak hitétől elkáprázott társadalomnak földerengeni, hogy a „pirulával“, a szexuális „felszabadulással" a női rabszolgaságnak csak egy új korszaka kezdődött.

És ez a pápa, akit állítólag „nem szeretnek“, a világegyházban, de a keresztény testvéregyházakban is csodálatban, nagyrabecsülésben és szeretet- ben részesül.

Ebben a „Montini-pápában" nincs meg egy XII. Pius szigorú monumentalitása, sem elődjének, XXIII. Jánosnak anekdotákkal átszőtt népszerűsége. De van benne párját ritkító emberiesség, alázat, a béke és igazságosság iránti szenvedély.

73