Szolgálat 36. (1977)

Az egyház szava - A lelkiismeret (John Henry Newman)

állás a pápaság létoka. Küldetésének ténye felelet azok panaszára, akik érzik, milyen elégtelen a természetes világosság; és a világosság elégtelensége igazolja küldetését.

Minden tudománynak megvan az önmagában való bizonyossága, kivéve a vallástudományt. A tudományok, amennyiben tudományok, tagadhatatlan előzményekből származó szükségszerű következtetések, vagy ellenállhatatlan erejű indukcióval tesznek jelenségeket általános igazságokká. De a helyes és helytelen iránti érzék — a vallás alapeleme — olyan finom, olyan változó, oly könnyen megzavarodik, elhomályosul, eltorzul, olyan emelkedett érveken alapul, olyannyira befolyásolható a neveléssel, a gőg és szenvedély annyi előítéletével terhes, olyan állhatatlan útján, hogy az emberi értelem ezerfajta gyakorlata és diadala közötti létküzdelmében egyszerre a legmagasztosabb, de legkevésbé világos tanítónk. így az isteni terv szerint az Egyház, a pápa, a papság egy sürgető szükséglet kielégítője. Bármilyen bizonyosak is a természetes vallás alapjai és tanítása a gondolkodó, komoly értelem számára, mégis rászorul a kinyilatkoztatás fenntartó erejére és kiegészítésére, hogy hatásosan szólhasson az emberiséghez és érvényesítse erejét a világban.

Természetesen nem szabad föltételezni rólam, hogy a mondottakkal a kinyilatkoztatást, az Egyház letéteményét a természettörvény puszta ismétlésére korlátozom. De akármilyen különböző is a kinyilatkoztatás a természetes tanítástól, bármennyire is meghaladja, mégsem független tőle, és nem áll, hogy semmilyen viszonyban ne lenne vele. A kinyilatkoztatás a természettörvény kiegészítése, megerősítése, lezárása, megtestesülése és magyarázata. A pápának, akiinek hivatala) a kinyilatkoztatásból ered, nincs joghatósága a természet fölött. Ha kinyilatkoztatott kiváltságai ürügyén elhanyagolta volna azt a küldetését, hogy igazságot, igazságosságot, könyörül etet és békét hirdessen, vagy még inkább ha lábbal tiporta alattvalóinak lelkiismeretét — ha, mint egyes protestánsok mondják, egész idő alatt így cselekedett, akkor a pápaság nem maradhatott volna meg ennyi századon át mindmáig, mintegy bűnbaknak. Milman dékán elmondta, milyen hűséges volt kötelességéhez a pápaság a középkorban, és milyen sikeresen töltötte be. Azután egy ideig olyanok jutottak a pápai székbe, akik a fényűzésnek, biztonságérzetnek és pogány jellegű kereszténységnek adták át magukat. Mindnyájan tudjuk, micsoda erkölcsi földcsuszamlás volt ennek a következménye, és hogyan veszítette el így az Egyház mindmáig Európa felét. A pápák nem szedhették volna össze magukat egy ilyen rettenetes katasztrófa után — pedig hát megtették —, ha nem tértek volna vissza első, jobb útjaikra. A múlt súlyos leckéje önmagában véve már kezese a jövendőnek.

Ilyen az egyházi hatalom viszonya az emberi lelkiismerettel. De ellenkező értelemben is lehet nézni. Ezt mondhatná valaki: Senkisem vonja kétségbe, hogy a pápa hatalma az emberi természet gyöngeségén, a vallásos érzéken nyugszik; és ő ügyesen él vele, védőszárnya alatt hamis erkölcsi kódexet alkot saját zsarnokságának növelésére. Ilyenformán a lelkiismeret az ő teremtményé68