Szolgálat 36. (1977)

Az egyház szava - A lelkiismeret (John Henry Newman)

igazi katolikus értelmét, mint az értelmiségi világban. Gyakran és hangsúlyozottan élnek vele, csakhogy itt sem gondolnak távolról sem egy erkölcsi kormányzó jelenlétére. Mikor az emberek a lelkiismereti jogokra hivatkoznak, egyáltalán nem a Teremtő jogait értik rajta, sem a teremtmény kötelességét a Teremtő iránt gondolatban és tettben: hanem azt a jogot, hogy megítélésüknek vagy hangulatuknak megfelelően gondolkodjanak, beszéljenek, írjanak és cselekedjenek, nem is gondolva Istenre. Még csak nem is tesznek úgy, mintha bármi erkölcsi szabály után igazodnának, hanem megkívánják azt, ami szerintük az angol ember előjoga: mindenki legyen mindenben a maga ura, azt vallja, ami tetszik neki, senkitől sem kérve engedőimet. Az pedig egyenesen elviselhetetlen szemtelenség, ha akár pap, akár prédikátor, szónok vagy író egy szóval is ellenkezni merészel, ha ő — amennyiben úgy akarja — a maga útján a vesztébe rohan. — A lelkiismeretnek azért vannak jogai, mert kötelességei vannak. De korunkban az emberek nagy része azt látja a lelkiismeret igazi jogának és szabadságának, hogy kiküszöbölje a lelkiismeretet, hogy ne ismerje el a Törvényhozót és Bírót, hogy független legyen a természetfölötti kötelességektől. Mindenki szabadon fölvehet bármely vallást vagy egyiket sem, áttérhet egyikről a másikra és megint otthagyhatja, járhat templomba vagy imaházba, dicsekedhet azzal, hogy minden vallás fölött áll és mindegyiknek pártatlan bírálója. A lelkiismeret szigorú figyelmeztető, de ebben a században egy hamisítvány lépett a helyébe, amelyről azelőtt tizennyolc század mit sem hallott, és ha hallott volna, akkor sem lett volna képes összetéveszteni vele: a magunk akaratához való jog.

Az angolok félreértették századunk pápáit, mintha azok a szó igazi értelmében vett lelkiismeret ellen beszéltek volna. Pedig valójában csak napjaink hamis filozófiai vagy népszerű értelmezései ellen szólaltak fel. Hiszen ha a pápa a szó igazi értelmében vett lelkiismeret ellen szólna, azzal öngyilkos cselekedetet követne el. A saját lába alól húzná ki a talajt. Lényeges küldetése az, hogy hirdesse az erkölcsi törvényt, oltalmazza és erősítse azt a „világosságot, amely megvilágosít minden e világra jövő embert“. Elméleti tekintélye és gyakorlati hatalma egyaránt a lelkiismeret törvényén és annak szentségén alapul. Hogy ez vagy amaz a pápa ebben a rossz világban mindig, minden cselekedetében szem előtt tartotta-e ezt a nagy igazságot, annak megállapítása a történelem dolga. Én itt a pápaságot úgy tekintem, mint hivatalt és kötelességet azokkal kapcsolatban, akik elismerik igényeit. Ezeket nem a pápa egyéni jelleme vagy magánjellegű cselekedetei kötelezik, hanem kifejezett tanítása. Ha így nézzük helyzetét, akkor úgy találjuk: a pápaság evilági fennmaradásának és sikerének alapja a jó és rossz iránti általános érzék, a törvény áthágásának tudata, a bűntudat kínja és a megtorlástól való félelem, ezek az ember szívébe mélyen beleágyazott őselvek. Az és csakis az a magyarázata páratlanul hosszú élettartamának, hogy azt vallja magáról: az isteni Törvényhozótól származik, hogy napvilágra hozza, megvédje és megerősítse az igazságokat, amelyeket ö természetünkbe oltott. Az erkölcsi törvény és a lelkiismeret ügyéért való ki67