Szolgálat 36. (1977)

Az egyház szava - A kanadai püspöki kar körlevele a lelkiismeretről (Folytatás)

Leikétől áthatott személyes lelkiismeret végső elsőbbségét. Isten megígérte, hogy az új törvényt az ember szívébe írja, nem kőtáblákra (vő. Jer 31,31, Ez 36,25). Jézus arra tanít, hogy Isten törvényeinek szelleme előbbre való a törvény betűjénél (vő. Mt 5,20-48). A keresztény hagyomány nagy mesterei is visszhangozták a kegyelem belső törvényének ezt a központi szerepét. „Ott a Sinai hegyen Isten ujja kőtáblákra írt, itt emberek szívébe a pünkösdkor küldött Lélekkel“ (Szent Ágoston: De spiritu et littera, XVII) Az új törvény egész ereje és sajátosan keresztény értelme abban van, hogy az emberek szívébe írja bele az a Lélek, akit „a Krisztusba vetett hit“ ad meg (Szent Tamás S.T. I-II, 106, 1 és 2; Gál 3,21-22). Napjainkban — mint már mondottuk — a második vatikáni zsinat újból megerősítette, hogy Istennek a személyes lelkiismeret mélyén megszólaló hangja mindennél előbbre való (Az Egyház a mai világban, 16; Nyilatkozat a vallásszabadságról, 3).

A PARANCSOLÓ TÖRVÉNY. — 46. Ezt az alapelvet leszögezve azt kérdezhetjük, hogyan kell megítélnünk a bennünk lakó, életadó Lélekhez igazodó lelkiismeretünkkel a törvény előírásait. Krisztus új élete még nem érte el bennünk tökéletességét. A törvényes tekintély előírásait minden erkölcsi döntésben figyelembe kell vennünk, mert joggal tart igényt rá, hogy elfogadjuk. Állandóan figyelmeztet bűnös voltunkra, és arra, hogy egy nálunknál magasabb életforrástól függünk. Egyébként még gondolni sem lehet arra, hogy a megváltott keresztény szívében szóló Lélek ellentmondásba juthatna önmagával, vagyis azzal, ahogyan a Jézustól létrehozott tekintély tanításában szól.

47. Ebben az összefüggésben nyújtunk néhány meggondolást arról, hogy mi a parancsoló „törvény“ szerepe életünkben.

48. Olyan társadalom szemében, amely még a szabadság legdurvább visszaéléseivel szemben is alig tűr meg korlátokat, a törvény amolyan virgácsos krampusznak tűnik. Pedig azt mondhatjuk, hogy a törvény se nem több, se nem kevesebb, mint az ember szabadságához szükséges feltételek kifejeződése. A Szentírás megmondotta: „Az igazság megszabadít titeket“ (Jn 8,32). Ezt a gondolatot kiterjeszthetjük a törvényre is, amennyiben a törvény jó, mert az arra irnyít, hogy legjobb, felszabadító érdekeink szerint cselekedjünk.

49. Főleg a rossznak lelkűnkben való jelenléte és az az ügyesség, amellyel könnyedén kimagyarázzuk még legkülöncebb cselekedeteinket is, könnyen hajlamossá tesz rá, hogy ne vegyünk tudomást a tényekről, és hamisan ítéljük meg az értékeket. Éppen ennek az „enyhe félreértésnek" ellenszeréül alkották meg a törvényeket.

Nyilatkozatunk szükségszerű korlátái között lehetetlen megtennünk az ösz- szes szükséges megkülönböztetést isteni és természetes, polgári és egyházi törvény között. Annak kimondására szorítkozunk csak, hogy minden erkölcsi cselekvésben számításba kel! vennünk minden olyan törvényt, amelyet a törvényes tekintély hozott, és összhangban áll az isteni törvénnyel.

63