Szolgálat 36. (1977)
Az egyház szava - A kanadai püspöki kar körlevele a lelkiismeretről (Folytatás)
ban igyekezzék tudatára ébredni saját kikerülhetetlen adottságainak és kulturális helyzetének, hisz mindez hozzájárul, hogy egy bizonyos álláspont mellett vagy ellen cselekedjék. Ha végső gyakorlati megítélésében (amikor eldönti, hogy valamit megtesz vagy elkerül) nem vet számot teljesen az Egyház tanításával, nem alapoz az értelem mellett a hit dimenziójára is, akkor becsapja magát, ha azt tartja, hogy jó katolikusként cselekszik. 41. A katolikus számára tehát „lelkiismeretét követni“ nem egyszerűen annyit jelent, hogy úgy tesz, ahogyan értelme irányítás nélkül diktálja. Hogy valaki „lelkiismeretét kövesse“ és közben katolikus maradjon, ahhoz elsősorban és mindenekelőtt a tanítóhivatal tanítását kell figyelembe vennie. Ha kétely merül fel, mert az „én“ nézeteim ütköznek a magisztériuméival, akkor valószínűleg a tanítóhivatal részén van az igazság. „Hit és erkölcs dolgában a püspökök Krisztus nevében szólnak. A híveknek pedig el kell fogadniok tanításukat, és lelkűk odaadó engedelmességével ragaszkodtok hozzá. Ezt az akarati és értelmi engedelmességet különösképp meg kell adni a római püspök hivatalos tanítói tisztének még akkor is, ha nem ex cathedra beszél“ (Lumen gentium, 25). Gondosan meg kell ezt különböztetni egyes teológusok vagy egyes papok tanításától, bármilyen intelligensnek vagy meggyőzőnek hat is. V. Törvény és lelkiismeret Ezek a tételek most eljuttatnak a törvény kényes kérdéséhez. A törvény az emberi és keresztény cselekvés egyik szabályozó ereje. Magát a szót gyakran igen eltérő értelemben használják. Elismerjük, hogy ez a tárgy bonyolult. TORVÉNY MINT SZELLEM — TORVÉNY MINT PARANCS. — 43. A törvényről szóló minden keresztény meggondolásnak tekintetbe kell vennie egy alapvető megkülönböztetést: más a törvény mint parancs és más, mint a személy dinamikus belső elve. 44. Ami ezt az utóbbi törvényfogalmat illeti: Szent Pálnak a rómaiakhoz írt, már idézett helye (Róm 2,12-15) azzal mutatja meg a különbséget, hogy szembe állítja egymással a mózesi törvény parancsainak hatástalanságát és a keresztények alapvető hitét, hogy a megváltás a bűnös természet lázadását gyökeresen — ha nem is tökéletesen — meggyógyította. A parancsokban megnyilvánuló törvény minden megnyilvánulása alá van vetve a szeretet Lelkének, amit Krisztus árasztott ránk, mikor — önmagában átszenvedve a törvény következményeit — átment a halálból az életre. Mint már megállapítottuk (Róm 8,1-5), minden törvény végső soron a Lélek befolyása alá tartozik, amely a megváltottakat Krisztus testvéreivé változtatja, úgyhogy a Lélekben Isten gyermekeinek szabadságát élvezzük (vő. Róm 8,15-17). Krisztus bennünk lakozó Lelkének ez a működése, természetünknek ez a megegyezése Krisztusnak szívünkben felhangzó szavával: ez az új Törvény. Az Isten szava iránti tanulékonyság tesz bennünket szabaddá (vö. Jn 8,31-32). 45. Alapvetően fontos, hogy így felismerjük Isten gyermekeinek szabadságát, mert ha összeütközés támad a külső törvénnyel, ez biztosítja a Krisztus 62
