Szolgálat 36. (1977)

Tanulmányok - Rácz Imre: A nemi erkölcs kérdéseiről - mai keresztény szemmel

utóbbi két fogalomnak, ha nem akarunk egyoldalúak lenni, a személyi szeretet elsőbbségével az agapéban kell integrálódni.

Foglaljuk össze a Biblia szerint indokoltnak látszó következtetéseket: 1. Az ember a maga nemi kettősségében Isten teremtménye és képmása; 2. Az erkölcsös élet az egy Isten hatalmi igényének, tehát végül is az első parancsnak alapján áll; 3. A szexualitás, mint az ember testi-szellemi-lelki egységébe integrált érték, tárgya Isten világszeretetének és a krisztusi megváltásnak; 4. Az erkölcsiség értelme és fundamentuma a (nemcsak nemi) partner felé forduló, neki jót akaró szeretet. Elégedjünk meg egyelőre ezekkel a nagyon általános következtetésekkel, hiszen — mint a tübingeni egyetem keretén belül működő Deutsches Institut für Fernstudien egy hitoktatóknak készült jegyzetében minden köntörfalazás nélkül olvashatjuk — „a bibliai tanításból a keresztény szexuális magatartással kapcsolatban semmi konkrét utasítás nem következik“.4 Ez természetesen nem annyit jelent, mintha a bibliai utasítások nem köteleznének minket; céljuk elsősorban mintaként szolgálni és nekünk megmutatni, hogy az adott történelmi körülmények között milyen konkrét következtetések feleltek meg Isten akaratának. Gyakorlati erkölcsi követelmények a hivő ember számára mindig két forrásból erednek: egyik Isten akarata, másik pedig a mindenkori társadalmi, kulturális, gazdasági, stb. viszonyok. Kinek jutna ma pl. eszébe, jósnőt a Kiv 22,17 értelmében, vallási elhajlót Kiv 32,27-29, vagy az Úr napján dolgozót Kiv 31,14 szerint halállal sújtani a Szentírásra való hivatkozással? Vagy gondoljunk csak az eskü félreérthetetlen elutasítására Mt 5,33-37 szerint és pl. az antimodernista esküre. Miért ne lenne érvényes a szexualitás területén is az, amit másutt már régtől fogva természetesnek találunk?

III. A nemiség keresztény értékelése az idők folyamán5

A nemiség dinamizmusát és veszélyeit az emberiség ősidők óta érzi. Nem csoda, hogy ebből a feszültségből igen különféle értékelések születtek. A kereszténységen belül is követhetjük ennek a hullámverésnek nyomait, aszerint, hogy a nemiség igenlése vagy inkább elutasítása állt előtérben. Az apostoli és az apostolok utáni első idő részben eszkatológikus okokból, részben pedig a környező pogány világgal való tudatos ellentétből az aszkétikus magatartásra és ebből kifolyólag a nemiség lehető visszaszorítása felé hajlott. Részben dualisztikus gyökerekre vezethető ez vissza, eredete a perzsa befolyás területén már Krisztus előtt fél évezreddel kimutatható. Az újplatonizmus, gnózis, manicheizmus vonalán a középkori „tiszták“-on és az újkori puritanizmuson keresztül napjainkig terjed a paletta.

Szent Ágoston püspök, aki megtérése előtt maga is a manicheizmus befolyása alatt állt, hosszú időre meghatározta az Egyházon belül elfogadott álláspontot. Az ő véleménye szerint a nemi élettel egybekötött öröm a bűnbeesés következménye, tehát az önmagában jó természet hibájának tekintendő. Természetesen tudatában volt ő annak, hogy az élet továbbadásához szükség

37