Szolgálat 36. (1977)

Tanulmányok - Rácz Imre: A nemi erkölcs kérdéseiről - mai keresztény szemmel

fi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz“ (23-24). A két nem tartós házasságbeli kapcsolata a maga teljességében mint testi-szellemi-lelki kapcsolat Isten teremtésbeli adományaihoz tartozik, anélkül, hogy itt lényeges prioritást találnánk. Ugyanez áll fenn a sokat vitatott kérdéssel kapcsolatban is, hogy mi az emberi szexualitás végső értelme: a szaporodás, vagy a partnerek kölcsönös kiegészülése?

A nemiség e magasrendű szentírási megítéléséből az ószövetségi izraeliták persze nem vonták le mindig a végső következtetést. A sokáig gyakorolt poligámia, a pátriárkák társadalmának férfi-uralma, amely az Ószövetséget jóval túl is élte, nem magyarázható a Bibliára való hivatkozással.

Ugyanez érvényes a szexualitás különféle formáinak erkölcsi megítélésével kapcsolatban is, hiszen sokszor e pontban is a társadalmi célszerűség hátteréből kiinduló pragmatikus állásfoglalásokkal találkozunk. Ami a kiválasztott nép jövője szempontjából előnyösnek látszik, azt erkölcsileg is messze- menőleg igazolják, ami a célt szem elől téveszti, elmarasztaló ítéletet kap. Jézus maga is polemizált korának uralkodó nemi és házaserkölcsi kategóriái ellen. A szamariai asszonnyal folytatott vitáját Jákob kútjánál, a házasságtörő asszony tervezett megkövezésével kapcsolatos fellépését, vagy éppen azt a tényt, hogy a feltámadás első tanúiként asszonyok szerepelnek, talán úgy is foghatjuk fel, mint a nő társadalmi leértékelésének újszövetségi korrektúráját.

Az újszövetségi Szentírás az Ószövetség alapjain áll. Mi sem áll távolabb tőle, mint radikálisan új nemi antropológiát teremteni. Annál kevésbé, hiszen a Krisztusba vetett hit elfogadása, különös tekintettel az idők teljességére és a közvetlenül várt parúziára, minden teremtett értéket viszonylagossá tett. „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban“ (Gál 4,28). Elsősorban ebből a szemszögből kell a szüzesség szentpáli tanácsát is néznünk (1Kor 7).

Az Újszövetség legfelsőbb értékmérője a szeretet. „Férfiak, szeressétek feleségteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat“ (Ef 5,25). A férfi és nő nemi egyesülése Krisztusnak az Egyházhoz való kapcsolatát fejezi ki titokzatos formában (Ef 5,28-33). Ez a mindent átható és mindennek értelmet adó szeretet az, amit az újszövetségi Szentírás agapénak nevez. E fogalom az Újszövetség egészen újszerű kijelentéséből táplálkozik: Isten szerette a világot (Jn 3,16 stb.). A görög gondolkodás szerint eddig elképzelhetetlen volt Istent a szerető szubjektum szerepében látni. Az Evangélium pedig arról beszél, hogy Isten az ember felé fordul teremtő szeretettel, úgy, hogy az emberben is sze- retetet fakaszt. Következésképpen az agapéban az egyik ember a másik felé kell hogy forduljon, nem azért, mert az nagy személyi előnyökkel rendelkezik, hanem azért, mert őt is szereti az Isten. Ezzel szemben az erosz (ez a szó az újszövetségi Szentírásban alig fordul elő) a másik emberben a szeretetreméltó tulajdonságok felé hajlik a maga boldogságának növelésére testi-lelki- érzelmi vonalon. Ehhez járul a szorosan vett nemiség, a szexus területe. Ez

36