Szolgálat 36. (1977)
Tanulmányok - Pápai Lajos: „Fejlődő erkölcs - erkölcsös fejlődés“
jától kapjuk a szabadságot, hogy teljesíteni tudjuk Isten akaratát, és rendeltetésünk szerint élhessünk, mint az Atya szabad gyermekei.“5 Ezt a tételt a Nemzetközi Teológiai Bizottság számára készített írásában így magyarázza6: Ez a meghatározás annyit jelent, hogy a keresztény cselekvése számára Krisztus a konkrét „kategorikus imperatívusz“. Nemcsak formális-egyetemes norma, ami alkalmas arra, hogy sokra (mindenkire) alkalmazni lehessen, hanem konkrét, személyes norma. Ugyanis szenvedése által, amit értünk vállalt, és az Eucharisztia által, amelyben életét ajándékozza nekünk egy Vele való közösség (communio) formájában (per ipsum et in ipso) Krisztus, mint konkrét norma, belsőleg tesz minket képessé, hogy vele (cum ipso) teljesítsük az Atya akaratát. (Lásd: Róm 6,7; 2Kor 5,15 stb.). Az „Atya akaratának“ kettős tárgya van: szeretni gyermekeit benne és vele (1Jn 5,1) és imádni lélekben és igazságban (Jn 4,23). Krisztus élete is egyszerre volt akció és kultusz. A keresztény számára is ez az egység alkotja a teljes normát. Pál írja (Fii 2,12-14): „Kedveseim, ti, akik mindig engedelmesek voltatok, félve-remegve munkáljátok üdvösségteket . . . Hiszen Isten maga műveli bennetek jóakarata szerint a szándékot meg a végrehajtást is.“ Vagyis Isten üdvszerző művében csak a teljes tisztelet magatartásával tudunk együttműködni, ugyanis Isten abszolút szeretete végtelenül fölülmúl minket. A keresztény élet, mint liturgia (= istentisztelet) elválaszthatatlan az erkölcsi cselekvéstől. (Vö. még a Péter-levél és Pál tanítását a keresztény életről, mint Istennek szentelt áldozatról, papi népről stb.). így aztán istenfiúságunk valódiságának erejében minden keresztény tevékenység a szabadság gyakorlása és nem kényszer, jóllehet nekünk, bűnösöknek az Isten fiainak szabadsága elég gyakran kereszt formát ölt. Bár a keresztény élet normáinak célja az, hogy kivonjanak a bűn elidegenítő hatalmából, s elvezessenek saját identitásunkhoz és valódi szabadságunkhoz, mégis lehetséges — sőt jelen helyzetünkben szükségszerű —, hogy úgy jelenjenek meg szemünkben, mint kemény és törvényszerű kötelesség, mint ahogy az Atya akarata lehetett Krisztus számára a kereszten. b) Következő kérdés: vannak-e és melyek ezek a normák? Vannak, akik szerint egy törvény van: „szeretni úgy, ahogy Krisztus szeretett minket“, s a keresztény minden esetben maga dönti el, hogy az adott szituációban ennek az elvnek mi felel meg a legjobban. Vagyis nincs ezen kívül semmiféle általános vagy konkrét, isteni vagy egyházi törvény. így az Egyháznak is csak kötelező hittani tanítása volna, erkölcsi nem. Azonban az újszövetségben a hit elválaszthatatlan az élettől, megtéréstől, erkölcsi magatartástól. Máté világosan felsorolja pl. a „mennyek országába“ való belépés feltételeit (5,20; 7,21 stb.). A gazdag ifjú konkrét kérdésére Jézus a tízparancsolat törvényeinek felsorolásával válaszol (Mt. 19,16). Ha az 2 17
