Szolgálat 35. (1977)
Könyvszemle - M.-D. Chenu: Pour une théologie du travail (S. M.)
KÖNYVSZEMLE M.-D. Chenu: Pour une théologie du travail. (A munka teológiája érdekében.) Seuil, Paris 1955, 123 o. (Németül: Die Arbeit und der göttliche Kosmos. Matthias-Grünewald-Verlag, Mainz 1956.) A könyvecske a nagy domonkos teológus három rövid tanulmányát tartalmazza. A címadó elsőhöz még két olyat tett hozzá, amely elsősorban történetteológiai keretbe állítja a kérdést. Kis terjedelme ellenére roppant gazdag tartalmilag. Meg sem kísérelhetjük végig követni menetét, csak néhány alapvető gondolatát emeljük ki. A munkáról való felfogásunk függ attól, hogyan látjuk az ember „szerkezetét" és a világhoz való viszonyát. Chenu meggyőződéses tomista. Elismeri, hogy a platóni-ágostoni irányzat is beletartozik az Egyház egészébe, de támadja az ezekre alapozó dualista szemléleteket és pesszimisztikus visszavonulást. Az ember nem „testbe börtönzött lélek", hanem test és lélek lényegi egysége. Vagyis szellemi szabadság és materiális meghatározottságok egysége. A szellemnek az anyag fölötti uralma nem jelent függetlenséget az anyagtól. A dolgozó szellemi-lelki tökéletesedése nem a munkán kívül megy végbe. Nem szabad szembeállítani a tevékenységet és szemlélődést. A technikában — minden különbség ellenére — ugyanaz az értelem tevékenykedik, mint a kontemplációban. Akár a külső világon dolgozik, akár önmagunkon, Isten képmásaként működik. A teológia régóta beszél „Isten uralmáról" a világon, s a középkorban meg Szent Tamásnál még világos volt az anyag jelentősége és a homo artifex evilági szerepe. Kár, hogy a teológia azután áldozatul esett a természet és kegyelem lutheri szembeállításának, és elhanyagolta azt a szemléletet, hogy a világ az ember tevékenységének természetes kerete és szellemi környezete. Valójában ez a Biblia szemlélete is. És a mai világ iránya ennek felújítására szólít fel. Az ember az utolsó században vette észre először tisztán és tudományosan a maga gazdasági szerepét. A kereszténység először kissé lebecsülte ezt az „anyagias" gondot, s így a teológia sajnos teljesen távol maradt az új tudományos gondolkodás kialakulásától. Nem véletlen, hogy a munka világa lett a pozitív ateizmus idege. Az ember annak arányában, ahogyan munkája közben elidegenedett önmagától, elveszítette Istent és önmagát is. A munkának azért nem lehetett többé vallásos értelme, mert emberi értelme sem volt. A gépesedés korszaka a munka minőségi változását és az életmód mélyreható átalakulását hozta létre. A külsőséges és elégtelen alkalmazkodástól csak akkor tudunk eljutni az eleven asszimilációig, ha komolyan vesszük lelkileg és erkölcsileg a természetet, a világot, egészen a végső következményekig. Tudnunk kell, hogy a kegyelem teljesen magába veszi a természet igényeit és elvárásait, sőt kifejleszti és kiteljesíti őket. És miután orvosolta gyöngeségeiket, kiegészítette hiányaikat, szívesen elismeri saját önálló törvényeiket. Másrészt a kegyelem az időben árad ki. Az Egyház kátólicitása nemcsak földrajzi, hanem történelmi fogalom is. A kereszténynek megvan az a kísértése, hogy az örök értékmércéket sematikusan rávetítse a földi valóságokra. Ez hamis idealizmus vagy racionalizmus. így érzéketlenné válik a társadalmi fejlődés, kialakulás (devenir social) iránt, helytelenül szembeállítja a társadalmi renddel, ill. csak mint ennek útját fogja fel. A kereszténység nem lett hűtlen elveihez: mindig szeretettel fordult a szegények és elnyomottak felé, és hirdette a munka nemességét. De megmaradtunk morális talajon, és a „jótettek" elfödték a valóság ontológikus gondját. „Tragikus helyzet, olyan vallásosság eredményeképpen, amely nem fogta fel, mit jelentett magának Istennek, hogy emberré lett!" A csüggedt apologetika helyébe most saját hitünk elmélyítését 90
