Szolgálat 35. (1977)

Az egyház szava - A kanadai püspöki kar körlevele a lelkiismeretről

Egyszóval azzal kell kezdeni, hogy visszatérünk minden erkölcsi életnek, cselekedeteink minden felelős megítélésének végső alapjához: Isten elfogadásához. Mégpedig nem valami távoli és nemtörődöm Istenről van itt szó, hanem arról az Istenről, aki Atyánk, aki megalkotta a mindenséget, megalkotott mindegyikünket, és életünket szeretettel állította be bizonyos keretek közé {vő. Tér 1,26-27).

9. Ugyanattól a szeretettől indítva nem automatáknak alkotott bennünket, amelyeket a mlndenség vak erői irányítanak, hanem értelmes és szabad lényeknek, fogadott gyermekeinek, és felszólított, hogy magatartásunkat hozzuk összhangba méltóságunkkal. Következésképpen az embernek meg kell keresnie, mi ez a méltóság, és mi következik számára belőle a személyes felelősség síkján.

II. A lelkiismeret kialakítása

10. Ezt a soha véget nem érő keresést nevezzük a lelkiismeret „kialakításának“, formálásának. És ezt minden embernek magára kell vállalnia, hogy megtudja, mi méltó és mi méltatlan az emberhez. Befolyással lesz erre az, hogy élete során milyen különféle vallásos fogalmai vannak. Például egészen más lesz a lelkiismeret alakulása abban, aki egyszerűen csak Istenben hisz, meg abban, aki elfogadja, hogy Isten belépett a történelembe, s üdvözítőt küldött nekünk Urunk Jézus Krisztus személyében, hogy Jézus testvérünk lett, visszaadta az emberiség méltóságát, új életet adott neki, és kinyilatkoztatott elveket állított elénk, megmutatva, mit vár tőlünk az Isten (vö. Jn 3,16; 8,12).

11. Annak a kereszténynek pedig, aki a katolikus hitet vallja és a katolikus egyház tagja, még mélyebbre kell hatolnia az Istentől kinyilatkoztatott magatartási szabályok kifinomításában. Mint katolikusok elfogadjuk, hogy Jézus saját hatalmát átadta tanítványainak: „Amint az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket“ (Jn 20,21). „Mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és mindaz, amit föloldoztok a földön, föl lesz oldozva a mennyben is“ (Mt 18,18). Hisszük, hogy ennek a tanítványaira bízott hatalomnak fönn kellett maradnia az Egyházban, s most a püspökök kollégiumában van meg, Péter utódjának irányítása alatt. Ezt nevezzük az Egyház „magisztériumának" vagy tanító szolgálatának. Magatartásunk irányításában ez kötelező szabály mindazokra, akik katolikusnak mondják magukat (vö. Mt 28,18-20: Jn 14,25-26).

12. De ezt nem úgy kell tekintenünk, mint akadályozó vagy korlátozó erőt. Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a legszabadabbak azok, akik egyáltalán nem hisznek, és hogy le kell szállnunk a szabadság lépcsőjének legalsó fokára, ha meg akarjuk találni a katolikusokat. Hisszük, hogy éppen az ellenkezője igaz. Hisszük, hogy annak fölismerése, amit Isten az ember tökéletessé tételére megszabott, felszabadító, nem pedig szolgáságba igázó elv. Minél inkább ismerjük Istennek ránk vonatkozó akaratát, minél tökéleteseb66