Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - Sántha Máté: Marcel Callo

Mélyen benne járunk már a második világháború éveiben. Marcel erőteljesen közreműködik abban a nem éppen veszélytelen akcióban, amely a rennest pályaudvarról szabad területre vivő vonatokba segíti a menekülőket. Rövidesen ő maga is igénybe vehette volna ezt az utat. De nem tette meg. Marcel húsz éves. Házasságra gondol. „Nem tartozom azok közé, akik szórakoznak egy lány szívével. Azért vártam meg a 20. életévemet, hogy egy lánynak udvarolni kezdjek, mert tudtam: előbb kapcsolatba lépni nem igazi szerelem. Szívünk urának kell lennünk, hogy érintetlenül adhassuk annak, akit Krisztus nekünk szán.“ Megismerkedik a helybeli postán dolgozó Marguerite Derniaux-val. Hogy szerelmük milyen mélyen a természetfölöttiben gyökerezett, arra jellemző 1943. jún. 16-i levele: „Ma örvendetes évforduló van. Egy éve voltunk először közösen szentmisén. Nagyon jól emlékszem, milyen öröm áradt a szívembe, amikor egymás mellett fogadtuk a szentáldozást." A Callo-család boldogan készül egy sor szép családi ünnepre: 1942 júniusában a két kis iker ünnepélyes szentáldozása, rá két hétre Jean pappá szentelése, és a primícia alkalmával Marcel eljegyzésének bejelentése. Ekkor azonban az eddig még csak a látóhatáron sötétlő háború súlya teljes erejével rájuk zuhan. Március 8-án iszonyú légitámadás éri a várost. A ház, ahol húga, Madeleine dolgozik, telitalálatot kap. Már csak holttestét tudja kihúzni a romok alól. önmagáról megfeledkezve minden erejével szüleit vigasztalja. Senkinek sem árulja el, hogy a temetés estéjén megkapta katonai behívóját Németországba, munkaszolgálatosnak. Négy napon át hordja ma gában a szörnyű újságot. Vívódik, próbáljon-e menekülni. Attól fél, családján állnak bosszút. De a döntő érv talán mégis az, hogy keresztény ifjúsági vezetőnek minden helyzetben példát kell adni, különösen az áldozat elől nem szabad meghátrálni. Lelki atyját csak arra kéri, imádkozzék és imádkoztasson édesanyjáért. A Gondviselés intézkedését akarja látni a behívóban. Csomagjában magával viszi bibliáját, füzeteit, följegyzéseit, egész kis missziós arzenált. Mert nemcsak fizikai munkát kíván végezni új terepén. „Nem mint munkás megyek oda, hanem mint misszionárius.“

Életének erről az idejéről leveleiből tudunk. 13 hónap alatt több mint 180 levelet és lapot írt haza és menyasszonyának, majd 300 oldalas kötetre valót. Ezek megmutatják, hogy minden helyzetben lehet Istennek és testvéreinknek élni, és megsejtetik az emberrel a szenvedés szerepét a lélek végső ki érés ében.

Távollétének egész ideje alatt mintegy kettős életet él. Egyfelől a legszorosabb belső összeköttetésben marad hazájával, szeretteivel, másfelől egyre élénkebben kezdi megvalósítani a „misszionárius“ szerepét. Szenved a hazaiak minden nehézségétől, aggodalmától. Ebből bőven kijut: szüleinek ki kell költözniük házukból súlyos bombakárosodás miatt, menyasszonyát is majdnem elhurcolják Németországba, majd operálni kell. Az ünnepek különösen nehezek idegenben. Az sem adatik meg neki, hogy Jean szentelésén ott lehessen, első miséjén ministrálhasson. Ezt a nagy áldozatot azért ajánlja

55