Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - Mihályi Gilbert: A lelkipásztori munka

tanúskodik, hogy Krisztus Urunk nagy gonddal kiválasztotta, m&ghívta és ösz- szegyűjtötte apostolait és munkatársait: „Kövess engem“ (Ján 1,43). „Magá­hoz hívta, akiket kiválasztott“ (Márk 3,13). És azok elfogadva a hívást „csat­lakoztak hozzá“ (Mt 4,19 és Márk 3,13). S miután együttmunkálkodáaban ki­képezte őket, küldetést bízott rájuk: „Amint engem küldött az Atya, én is kül- delek titeket“ (Ján 20,21). A pap tehát nem a maga nevében jár, hanem lelkipásztori munkájában kül­detést teljesít. Annak képviseletében működik. Aki mindnyájunkat képvisel az Atyánál. Ezért vallja öntudatosan Pál: „Krisztus követségében járunk“ (2Kor 5,20). Ebből már látszik, hogy a papság nem egyszerűen foglalkozás vagy mesterség, hanem élethivatás. Az egész életet átfogó sajátos életmód. Ezért joggal mondhatjuk, hogy a pap misszionárius. Kár, hogy a latinból meghonosí­tott szavunkat igen leszűkítve alkalmaztuk azok megjelölésére, akik messze, idegen földre mennek a pogányoknak hirdetni az evangéliumot. Minden pap misszionárius, mert küldetésben jár. Ez a papi lét egyik alapvető eleme és a lelkipásztori munka egyik fő jellemzője. Emlékezem jól, a magam papi hivatása nem külső tényezőkből eredt és nem merőben emberi szempontok szabták meg. Bensóleg jelentkezett és érett. Eléggé kialakult akkorra, amikor Bocskai-sapkánkon az ezüst zsinórt aranyra cseréltük fel, vagyis felső osztályos lettem. Természetesen ez a „belső hívás" a hivatás „külső jeleiben“ nyilvánult meg. Észrevettem többek közt, hogy sze­rettem ministrálrti, szívesen hallgattam prédikációt stb., s éreztem, hogy sze­retném az oltárszolgálatot végezni egész életemben. A hivatás ún. „külső ke­gyelmei“ közt pedig meg kell említenem azt, hogy jól ment a latin, ami abban az időben elengedhetetlennek számított, és paptanáraim szép munkája egyre vonzott, hogy magam is premontrei paptanár legyek. Hivatásom végre a kül­detésben lett teljessé 1943-ban Rómában, Borromeo Szent Károly templomá­ban a pappá szentelésben. A MEGVÁLTÓ ISTENI SZERETET HATÉKONY JELE A pap Krisztus küldetésében lelkipásztori munkájával Krisztusnak egyszer s mindenkorra végbevitt megváltó húsvétját teszi elérhetővé. Emberlétünk követelménye, hogy a láthatatlan üdvözítő szeretetnek legyen látható, emberi közlése. Ez az Egyházban a lelkipásztori munka révén jön létre. A teológia nyelvén ezt úgy mondjuk, hogy a pap — mint az Egyház szolgája és képviselője — működésével Krisztus „szentsége“, azaz üdvözítő szeretetének látható és hatékony jele. Vagyis ahol a pap áldásra emeli kezét, ott Krisztus áld. Ahol a pap prédikál, az Igét hirdeti, ott Krisztus beszél. Amikor a pap keresztel, q£t Krisztus teremt új, keresztény életet. Ahol a pap bűnt bocsát, ott l^is,^tús} adja megbocsátó, irgalmas szeretetét. A pap tehát tényleg „alter Christus“, ahogy régen mondtuk. A II. vatikáni zsinatnak az Egyházról szőíő'lA^iSóíúdfőja 28. cikkelyében ugyanezt úgv fejezi ki, hogy a pap „KrilSzftusi szerhéfyében" cselekszik. .i-nof ygbri .rieaaesev íaeísíníjj

Next

/
Thumbnails
Contents