Szolgálat 35. (1977)
Tanulmányok - Chilla Raymond: A gyermek Jézus és József, az ács
ve, örömmel vallottak titkaikról, megsúgták nevüket. Éppúgy, mint Józsefnek. József ezért tudta olyan mesterien beavatni Jézust titkaikba. Minél teljesebb személy valaki, annál személyesebb minden kapcsolata; minél magaadóbb, annál gazdagítóbb válaszra talál. Jézus ezt nem filozófiakönyvben fedezte fel, még csak nem is a Törvényben vagy a Prófétákban. Mielőtt tudatossá lehetett volna benne, élte. József volt a mestere. Az ő példáját itta magába. De ez a szó: példa, senkit félre ne vezessen. Mert itt az utánzás nem a minta kopírozását jelenti, hanem bevezetődést egy módszerbe. Minek hívjuk ezt a módszert? Kontempláció . . . ? De felszabadításra, kibontásra, emberszolgálatra, világépítésre sürget! Anyag és szerszám iránti magatartás . . . ? De itt a példa, a módszer olyan alázatra-szolgálatra, fegyelemre- szívósságra, nagyvonalúságra és egyetemességre késztet, amit egy szóval talán így nevezhetünk: tanulékonyság; de azt is mondhatjuk: fogékonyság az Isten anyagba rejtett és világba helyezett titkai iránt. A munkának ezt a kontemplativ, passzivitást igénylő és mégis iránymutató arculatát Jézus Józseftől tanulta el. Igen, a munka értelmét az Isten titkainak kiolvasása adja meg; értékét meg Isten terveinek valósítása. A Jó Pásztorról szóló példabeszéd ugyanezt a munkájára figyelő módszert, ugyanezt a személyes és magaadó készséget írja le. Egyszerre szól Jézusról és az Atyáról, de a leírás mögött meghúzódó tapasztalat-fedezetet József szolgáltatta. József tudott, Isten kegyelmével, Jézus idegeibe és tudata titkos mélyeibe ivódott példa lenni; olyan gyökér, amelyből az abszolút értelemben vett Jó Pásztor, a világ legelső vezérférfia bontakozhatott ki. Jézus csodálta és nagyon szerette Józsefet. II Jézus a gyöngyöző verejtéket nézte. József olykor-olykor fölemelte könyökben meggörbített karját, és ingébe törülte a lecsurgó izzadságot. Melle zihált, szíve gyorsan kalapált. Meleg volt. Ingén hátul átütöttek az izzadságfoltok. Jól esett a víz, amit Jézus a kútról hozott. De a munkának mennie kell tovább. Szombatonként öröm körüljáratni szemét a falun; de most nincs idő büszkén szemlélni: ezt a kőfalat ő emelte; amott a faekét ő faragta ki; a ásónyeleket mind tőle vették; nincs is ház, amelyikben meg ne fordult volna; ha mást nem, egy-egy rozoga asztallábat, széket kellett megjavítania. Szerettek vele dolgoztatni; tudták róla, hogy becsületes és megbízható; olyan volt a munkája is. Ha erre gondolt, a jól végzett munka öntudata töltötte el, mint Istent a teremtés végén: „és látta Isten, hogy jó". Munkája biztosította helyét a falusi közösségben. Foglalkozása hasznos volt, ha nem is jövedelmező. Elfogadta sorsát. A föld is csak annak terem, aki megműveli. Igaz, ő a föld művelőinek is csak a szolgája volt. A föld nem neki termett, és munkával kellett megszereznie azt is, amit a szerencsésebb34
