Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - Lelóczky Gyula: Megszentelődésünk a munkában

élteti és vezeti az Egyházat. Amint a szolgálat módjai sokfélék, úgy sokféle Isten kegyelme is (vő. Róm 12,4-8; iKor 12,4-11; iPét 4,10-12). Egy karizma sem magántulajdon. Minden kegyelem egyben küldetés is. Senkit sem gazdagít úgy az Isten, hogy ne kívánná meg az illetőtől egyúttal mások gazdagítását. A kegyelmeket az Egyház kapja, az egyén csupán sáfára e talentumoknak. A Lélek működni akar az Egyházban, de legtöbbször emberektől teszi függővé, hogy tud-e működni, vagy sem. Az ember megakadályozhatja, hogy a Lélek működni tudjon. Ezért nem ok nélkül figyelmeztet Pál: „Ne oltsátok ki a Lelket!“ {Uessz 5,20) Nagy tehát a felelősségünk — ezért kell „félve-rettegve“ munkálni üdvösségünket, ezért kell lelkületűnkben hasonlóvá lennünk Jézushoz, aki a szolga alakját vette fei {Fii 2,5-8). E hasonulás éppen a Lélekkel való együttműködés révén történik: a kegyelmekhez való hűség áttetszővé teszi az embert, úgyhogy át tud ragyogni rajta Krisztus ereje, szeretete, szépsége — és mi egyéb az életszentség, ha nem ez?

4) ... ha egy darab meghalás

A meghalás gondolata szorosan kapcsolódik a szolgálatéhoz. Aki kész fenntartás nélkül szolgálni más embereket, annak élete a „másokért lenni“ állapotából logikusan halad a „másokért meghalni“ állapota felé. így volt ez Jézus életében: „Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért“ (Mk 10,45). „Én vagyok a jó pásztor, . . . életemet adom a juhokért . . . Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért“ (Jn 10,14.15; 15,13). Kereszthalálában lett Jézus a legteljesebb mértékben szolga. S a tanítványnak a meghalásban is követnie kell a Mestert. „Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is“ (Jn 12,26). „A szeretetet arról ismertük fel, hogy életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért“ (1Jn 3,16). Aki Jézust követve az emberek szolgálatára szenteli életét, lassanként hasonló lesz Isten szenvedő szolgájához: „Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés . . . Megkínozták, s ő alázattal viselte, nem nyitotta ki a száját ..." (Iz 53,3.7)

A munka keresztény értelmét — és talán magát a keresztény egzisztenciát is — legjobban a krisztusi paradoxon végletei világítják meg. Mivel megszoktuk, talán nem is vesszük észre a kontrasztot, hogy minden templom, bár atyai ház: tárt ajtókkal várja haza valamennyi gyermekét, — de tetején, hogy mindenki lássa, bitófa mered a magasba, amelyen egykor lázadó rabszolgákat végeztek ki. Ugyanígy: minden oltár vacsorára terített asztal — de felette ott a feszület: egy fára szögezett ember élettelen teste. S hasonlóképpen minden szentmise örömteli lakoma, de ugyanakkor a legártatlanabb Ember tragikus halála is. Mert minden szeretet más a gyökerében és más a gyümölcsében. A gyümölcs: szép, ízletes, életet adó táplálék; a gyökér: pusztulás, elmúlás, a mag halála. A keresztény életben a szeretet teljességét kell megélnünk, megtapasztalnunk. Aki igazán szeret, akinek szíve

31