Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - M.-D. Chenu: A Teremtő munkatársai

ként vagy szemlélőként odarakta az embert. Inkább arra hívta, hogy dolgozzék annak a világnak állandó építésén, amelynek ő miint „Imago Dei“ a démiurgo- sza és öntudata. Éppen azzal, elsősorban azzal Isten képmása, hogy Teremtőjével együtt a természet ura és építőmestere. Ezért a lemondás lelkisége semmiképpen sem megfelelő a munkára vonatkozólag, sem önmagunk megszentelése, sem Isten országának felépítése tekintetében.

3. Hogy helyesen ítélhessük meg a keresztény feladatát a világban és ennek apostoli jellegét, tekintetbe kell vennünk a következőt: Az ember abban a mértékben ébred jobban tudatára a természet fölötti hatalmának, amiilyen mértékben oknak tudja magát. Az önálló szabadságból és cselekvésből kiindulva Istenhez való viszonya megszabadul a „szakralizálás felfogásától“, amely csak az ismeretlen és rettegett természettel szemben való tehetetlenségéből fakadt. A munka kultúrája „profán“. De éppen ez teszi lehetővé, hogy a hitben megbirkózzunk vele: az ember csak akkor „Imago Dei“, ha tudja, hogy mint „másodlagos ok“ önálló. Fel kell adnunk a vallási infantilizmust, s nem szabad irtóznunk a világ profanizálódásától. A munka teológiája magában foglalja a laikusok teológiáját. Az ipari társadalom kialakulása tényének az egyház misszionárius átalakulására kell vezetnie. „A világ megszentelésének“ gyakran felületesen használt jelszavát ebben az értelemben kell helyesbítenünk.

4. A kozmosz technikai leigázásában, ennek végrehajtásában az emberi természetnek még egy birodalma tárul fel: a munka a szolidaritás struktúráit hozza létre, s ezek a természet technikai átalakításának mértékében növekszenek. Először talán tisztán anyagi jellegűek, nem ritkán kezdetlegesek, de az ebből adódó kapcsolatok szakadatlan láncolatán át az emberi szolidaritás tényezőivé válnak. Az ember mint természet szerint társas lény nemcsak javak termelésével, elosztásával és az ebből keletkező egyezményekkel teremt társadalmat, hanem mindinkább kereszteződő tevékenységeinek hálózatával is. Ebből számos probléma adódik a csoport- és osztályképződés, a társadalmi igazságosság és a közösségi erkölosii tudat terén. Mindenekelőtt azonban a munkakapcsolatoknak ezzel a növekedésével nem sejtett mértékben lép előtérbe az embertárs. Az embertárshoz való viszonyt az evangélium betűje és százados gyakorlat csak a kézműipari gazdálkodás szűk kilátásában tekintette. Ma a termelés növekedésével, az érintkezési eszközök intenzitásával, a tudomány és a technikai műveltség egységes nyelvével ez a viszony világarányúvá tágul, csoportról csoportra, világrészről világrészre, és nincsenek határai. Az igehirdetés feladata: olyan szeretette nevelni, amely tág, mint a világ. Ebben a tekintetben a közvetlen felebarát iránti, „embertől emberig“ terjedő spontán szeretet szemmelláthatólag alakulóban van. Olyan szeretet lesz belőle, amelynek a technikai berendezések névtelenségén, a tevékenység elszemélytelenedésén, a technokrácia hidegén keresztül kell az emberig hatolnia.

5. Végül: a világ fölépítésében való részvétel, a testvéri szeretet társadalmi közösségnek ez a kitágulása csak a megtestesülés titkában találja meg végső beteljesülését. Krisztus miint a teremtés Feje titokzatos Testében min18