Szolgálat 35. (1977)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: A munka mint a megváltás folytatása
den valóságot átkarol. Itt rejlik a munka teológiájának végső értelme. Azáltal, hogy az ember közreműködik a teremtésben és alakítja a történelmet, az egész teremtés az üdvösségrend részesévé váliik. „Mert maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását . . . Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet sóhajtozik és vajúdik mindmáig“ (Róm 8,19-22). Ennek a hitnek a világánál minden munkaerkölcs, az emberi és emberen kívüli természetben és közösségben gyökerező szabad művészetek és hivatások dicséretté, felajánlássá és megváltássá magasztosulnak. Ez a három pedig az áldozat jegye, amely Krisztus húsvéti tettében teljesült be. Ez a knisztoiógiai vonatkozás egyfelől meghagyja a földi valóságot természetes törvényszerűségében. Másfelől a technikai, gazdasági és társadalmi folyamatok saját törvényei nem engedik, hogy a keresztény a gazdasági teo- krácia mítoszának essen áldozatul és kivitelező szervének képzelje magát. De messiási küldetésébe beletartozik a haladás iránti nyitottság is; bármennyire is eszkatológikus ennek a küldetésnek az iránya, nem téveszti szem elől azt a földi igényt, amelyre a bibliai szövegek egyértelműen felszólítanak. Hiszen ez az evangélium üzenete és egyben hatóerejének bizonyítéka: az igazságosság és a szeretet uralma az emberi közösségben. (Sacramentum Mundi, Herder, Freiburg I. 1967, 306—317) Alszeghy Zoltán A MUNKA MINT A MEGVÁLTÁS FOLYTATÁSA I Két ellentétes irányú, egyaránt érvényes gondolatmenet követeli meg, hogy a munkát a megváltás fogalomkörébe igyekezzünk beilleszteni. (1) Az első gondolatmenet a keresztény hivő mindennapi életé- b ő I indul ki. A munka az emberi élet alapvető jelenségei közé tartozik, mint a család, a szenvedés és a harc. Az igazi mély keresztény élet megköveteli, hogy ezeket az alapvető életjelenségeket a nagy hittitkokkal való szerves egységben tudjuk szemlélni, megélni. Ez azonban éppen a munka tekintetében nem könnyű dolog. A munka elméleti meghatározása talán változatlan marad, de változik a mód, ahogy manapság a legtöbb ember éli és értékeli. Sok ember nyomasztó tehernek érzi, amely sziinte egész napját elfoglalja, és közvetlen célját rendesen nem látja, vagy legalább nem tekinti saját maga számára értéknek, úgyhogy legszívesebben szabadulna tőle. Másrészt, meglepő ellentétképpen, az átlagember is mélyebben érzi a munka értékét, fontosságát a társadalom létfenntartására; azért a köztudat megveti, élősdinek tudja az olyan ambert aki kivonja magát a munka kötelezettsége alól, és tisztelettel adózik a nehéz és jól végzett munkának. Ez a némileg új, paradox munkaélmény nem egyszer egészen független a hitélettől, 19
