Szolgálat 35. (1977)

Tanulmányok - M.-D. Chenu: A Teremtő munkatársai

volna Össze. Hiányzott a társadalmi kérdésfölvetés. így általában megelégedtek moralizáló felfogással, amely erősebben hangsúlyozta a jólét és a gazdagság veszélyeit, mint azt az áldást, amellyel a megalkotott Javak járhatnak. Ezeket a századokat a puszta létfönntartás jellemzi, és ez nem nyújtott új támpontot az evangélium követelményeire nézve. Az evangélium szelleme inkább a testvériség iránti érzékkel, mint elméleti megfontolásokkal hatott. Mindenekelőtt pedig becsülték a kétkezi munkát, ellentétben a régi bölcsek megvetésével. A rabszolgaság ugyan csak fokozatosan szűnt meg, de a keresztény szellem enyhítette: ugyanígy volt a középkori hűbériséggel is. Társadalmi és intézményes téren a monasztikus szerzetesség fejezte be ezt a fejlődést. Krisztus példája, munkás élete szerény hivatásában vallásos megalapozást adott annak, hogy a munka becsületét megmentsék. Jézusnak, a kétkezi munkásnak a képe nemcsak elmélyítette a megtestesülés realisztikus megértését, hanem a munkás ügyes-bajos életének — az erkölcsi érdemen túl — evangéliumi értékalapot adott. Gazdasági megrázkódtatások idején az egyház még a 20. században is mindig Jézusnak erre a rejtett életére emlékezett. Csakhogy fennáll a veszély, hogy ez az inkább „épületes“ szemlélet elfödi a jánosi és páli krisztológiai kijelentések üdvösségtörténeti kilátását: a Teremtő Igéről és a teremtés Fejéről.

2. A középkor nem annyira a Szentírás alapján teremtette meg a munka teológiájának előfeltételeit, mint inkább természetfilozófiájával: felismerte a másodlagos okok létét és megismerhetőségét, és ezzel az emberi tevékenységet is, az egyszerre transzcendens és immanens Gondviselés csillagzata alatt. Az ember mint „mikrokozmosz" szerepel Isten tervében. A céhek és községek technikai-gazdasági fellendülése a 12-13. században, a városiasodás az ember közösségi építő feladatának többé-kevésbé kifejezett tudatára vezetett. Most már a teológia is foglalkozott a hivatás és a személyes hivatottság összefüggésével. Az is elősegítette az új fejlődést, hogy a koldulórendek helyreállították a kétkezi munka becsületét.

3. Amikor a reneszánsszal nem sejtett eredményeket ért el a természetkutatás, a gazdasági élet kiterjedése, az ember megismerése és a tudományok általános fellendülése, az új embert vallásos buzgalom hatotta át és szentelte meg. A tudományos teológia és a neki megfelelő „haute vulgarisation“ (népszerű válfaja) azonban csaknem teljesen elzárkózott az új világkép elől. Hogy ki lehessen dolgozni a munka és a földi valóságok teológiáját, ahhoz először szükséges lett volna, hogy a teológia elismerje a tudomány öntörvé- nyűségét az értelem jegyében, isteni eredetének kára nélkül. Ez a valóságtól távol álló iskolás teológia a bűnös abban a szétválásban, amely miatt a kereszténység még a 20. században is szenvedett. Ma a tudomány és a technika a hit világossága nélkül alkotja meg „a munka kultúráját“. A kereszténynek azonban az evangélium és apostoli hivatása talaján szemébe kell néznie ennek a problémának, igent kell mondania földi feladatára, és érthetővé tennie Isten régi szavát a mai világ számára (vö. II. vat. zsinat, LG, főleg IMII. fej.)

16