Szolgálat 35. (1977)
Tanulmányok - Csizmazia Piacid: Munka és élet
tanulhat ugyan ezekből a próbálkozásokból, de a keresztény lelkiségnek megvannak a maga csöndre, elmélyedésre vezető hagyományai és gyakorlatai. A lényeges az, hogy felismerjük, mennyire szükséges ez az alkotó csönd mind munkánk minősége, mind személyes fejlődésünk szempontjából, és hogy biztosítsuk rá az időt, lehetőleg naponként, de főleg a hétvégi szabadabb időben. Ez a csönd teszi lehetővé, a] hogy le tudjuk őszintén mérni, mit tettünk és hogyan tettük; mik vagyunk és mivé lettünk; b) hogy a munka sok izgalma után visszanyerjük a belső békét, el tudjuk okosan fogadni a sikert és a sikertelenséget; ej hogy tudjunk előre nézni, célokat lemérni, fontosat és lényegtelent szétválasztani; d) hogy tudjunk újrakezdeni, új erővel töltekezni a jövő feladatokra. Nagyon szükséges ez a belső csönd, de nem könnyű biztosítani: nemcsak a mai nyugtalan, rohanó munkatempó veszélyezteti, hanem az egész környezet hangossága, a folytonos gépzene, a mindig rendelkezésre álló hangos szórakozás is. Akarat kell a csönd biztosításához, de ha megtesszük, munkánk is, emberségünk is hasznát látja. Munkanapok és ünnepek. Tudjunk keményen és odaadással dolgozni, és tudjunk boldogan, szabadon ünnepelni is. Pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra igenis szükségünk van; ennek hiánya túlfeszítéshez, összeroppanáshoz, vagy kedélytelen tompasághoz vezethet. De a szabadidőnek akkor van igazán értelme, ha utána frissebben, erősebben, gazdagabban tudunk visszatérni a munkanapok kötelességeihez. A mai ember sokszor robotolva dolgozik, és utána hajszolva szórakozik; a hétvége nem egyszer még kimerítőbb, mint a hétközi munka. Okos mértéktartás gyakran teljesebb pihenést nyújthat; az egyszerű, könnyen elérhető örömök (családban, barátságban, természetben, irodalomban és művészetben) sokkal felüdítőbbek lehetnek, mint amit drága pénzen veszünk, vagy nagy fáradsággal szerzünk. A mai embernek jóval több szabadidő áll rendelkezésére, mint az előző századokban, de sokszor nem tudja, mit kezdjen vele. A szabadidő nagy részét a szórakozásnak készen kapott formái töltik ki, a mozitól a televízióig vagy a futballmeccsig — és mindebben az ember csak passzív néző; ez nem baj bizonyos pontig, de az aktív részvétel a szabadidőt is értékesebbé, gazdagabbá teszi: a kertészkedéstől a muzsikáig, a sportolástól a csöndes olvasásig vagy baráti beszélgetésig. És még egy: nemcsak pihenésre és kikapcsolódásra van szükségünk, hanem arra is, hogy ünnepelni tudjunk, ünnepelni annyit jelent, mint örülni valami nagy, szép, magasztos eseménynek, felülemelkedni önmagunk szűk világán, meglátni és hirdetni „Isten nagy tetteit“.1' Az igazi ünnep felemel és megtisztít, közelebb hoz embertársaimhoz, örömmel és erővel tölt el. Régebben az ünnepek az egész társas életet formálták; ma többnyire tudatosan kell keresnünk az egyéni és együttes ünneplés formáit, de így annál őszintébb és gazdagítóbb lehet. I Pihenni és ünnepelni tudni, az Isten gyermekeiként bízó lélekkel örülni és játszani, szinte éppolyan fontos, mint munkánk komolysága — és vissza12
