Szolgálat 35. (1977)
Halottaink - P. Király István SJ (Confratres)
több mint 30 milliós nép most kezd igazán fejlődni! Ezzel együtt P. Rácz örömmel szemlélhette saját rendjének fellendülését is köztük. Néhány évig itt is a testvérújoncok mestere, és 1963-től több éven át a calopani kisszeminárium rektora volt. De a .Hétezer-sziget országában“ való majd három évtizedes működéséből a legtöbb időt a lelkipásztorkodásban töltötte. Kurt Ziesel, a protestáns német író, aki 1966-ban adta ki a verbita missziókat látogató világkörüli útjának benyomásait („Die Sensation des Guten“), könyvének 330/31. oldalán így ír róla: „A szeminárium rektora, P. Rácz, fajtájának veleszületett, szeretetreméltó kedvességével fogad. Magyar ember, vidám, karcsú, magasra nyúlt férfi; jósággal és könnyű kézzel vezeti a nagy iskolát, ahol a jövő papjait készítik elő, és atyai szeretettel intézi a sok tanár, bennszülött atya és testvér dolgát. Vendégszerető, mint minden magyar. Velem különösen is törődik, utánanéz, hogy kimossák a fehérneműmet, kitisztítsák a ruhámat meg a cipőmet, hogy jól beállítsák a szobámban a légszabályozó berendezést, és rendben legyen a moszkitóháló. Az éjjeliszekrényen esténként mindig vázát találok a szeminárium gyönyörű trópusi kertjéből való virágokkal, és egy tálat friss gyümölccsel: banánnal, pápájává! vagy dinnyeszeletekkel. Most — miután zuhanyoztam és átöltöztem — éppen egy pohárka sligovicával lep meg, balkáni szilvapálinkával, ami neki Burgenlandból küldtek barátai. Az erős ital fölráz, és szívesen követem a rektort körútra az előadótermeken, a könyvtáron, a hallgatók lakó- és hálószobáin és a sok gazdasági épületen át egészen a ragyogóan tiszta konyháig, ahol két steyli nővér bennszülött segítséggel több mint kétszáz hallgatóra és tanárra főz. P. Rácz szemefénye a szeminárium pálmáktól árnyékolt szép kápolnája. Gyönyörű, művészien alkotott kerek épület, nem akad több ilyen modern a Fülöp-szigeteken.“ Az utolsó években elég sokat betegeskedett. Műtétnek kellett magát alávetnie. A műtét után azonban tüdőembóliát kapott, és ebbe 1977. febr. 5-én belehalt. Kedves, szolgálatkész, imádságos lelkületű papot és misszionáriust veszítettünk benne. Utolsó „körlevelében“ (amelyet e szám más helyén olvashatnak) azt írja, hogy 1977-ben „valami különösnek“ kell ránk várnia. Igaza lett: hét hét múlva, egy hónappal 70. születésnapja előtt maga az Úr várt rá! Rendtestvére, P. Halász Lajos a következőket írja temetéséről Manilából: „Délután három órakor áthoztuk János atyát a koporsóban a Jézus Szíve templomból a Krisztus Király missziósház templomába, és itt volt négy órakor a koncelebrált szentmise. 54 pap koncelebrált két püspökkel együtt. Azt írhatom, hogy Krisztus Király missziósházunk nem ért még meg ilyen nagy temetést. Ezt mindazok mondták, akik már hosszú éveket itt töltöttek. Számomra igen megkapó volt, amikor a szegény nép, iskolás gyerekek, szegényes, kopott és rongyos ruhában jöttek a koporsóhoz és megcsókolgatták. Nem tudtam könnyeimet én sem visszatartani. János atya igen sokat tett — mindenütt, ahol csak dolgozott — a szegényekért. A temetőbe elkísértük. Én adtam rá az utolsó áldást, amikor utolsó nyughelyére tettük a temetőbe." Confratres P. KIRÁLY ISTVÁN SJ (1919—1977) Budapesti gyerek volt. Középiskoláit a jezsuiták kalocsai gimnáziumában fejezte be. Azok közé tartozott, akik már serdülő fejjel világosan tudják, milyen életpályára hívja őket az Úr. Érettségije után, 1938 augusztusában azonnal bevonult a noviciátusba. Az iskolából jó francia tudást vitt magával, aminek későbbi pályája során is hasznát vette. Olvasmányaiban is túllépte a reánk nehezedő német szomszédság körét. Egyéniségének főbb vonásai már újoncidejében megmutatkoztak. Szerény volt, első pillantásra szinte félénknek látszott, csak hosszabb együttlét után jött rá az ember, hogy e mögött tulajdonképpen végtelen tapintat, jólneveltség és »jóság húzódik meg. Mindig volt együttérzése mások problémáira, ideje és türelme örömük, bánatuk meghallgatására. De még a látszatát Is kerülte annak, hogy saját elgondolásait valakire 100
