Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Jézus evangéliumának útja mihozzánk

TANULMÁNYOK

Nemeshegyi Péter

JÉZUS EVANGÉLIUMÁNAK ÜTJA MIHOZZÁNK Az Isten egy szava: Jézus

„Száz szónak is egy a vége" — szereti mondani a magyar ember. Ami a fontos, az nem a „száz szó", hanem az „egy vég“. Az nyilall bele az ember szívébe, rázza ki tunyaságából, ösztökéli elhatározásra, serkenti tevékenységre. Amíg csak a „száz szó“-nál tartunk, lehet latolgatni, fontolgatni, halogatni. De amikor az „egy vég“-hez érünk, akkor itt a döntés pillanata: élünk-e, halunk-e, lesz-e belőlünk „férfi“, vagy maradunk „rút szibarita váz“: lesz-e belőlünk ember, aki a valóság szerint a szeretetnek él, vagy maradunk pók, amely hálóját önmagából eregeti ki, és mindent csak azért hálóz be vele, hogy felfalja és megeméssze rút öntestének táplálására.

Amikor az Isten szólt az emberiséghez, akkor is egy ideig úgy látszott, mintha szavakban rekedne el az érintkezés. „Azelőtt Isten a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt őseinkhez“ (Zsid 1,1). „De amikor elérkezett az idők teljessége“ (Gál 4,4), egy vége lett a sok szónak, egy szó lett a sok beszédből; és ez az egy szó: Jézus. „Ebben a végső korszakban Fia által beszélt hozzánk“ (Zsid 1,1).

Az egyházatyák szeretik Jézust „Isten lerövidített szavának“ (verbum abbreviatum) nevezni. Oly kicsi és rövid, hogy mikor megszületik, belefér egy kis jászolba. Oly egyszerű az, amit mond, hogy a legjobban a gyermek- lélek érti. Oly rövid a parancsa, hogy hat szóban elfér: „Higgyél bennem. Szeresd Istent. Szeresd felebarátodat“ (Jn 14,1; Mt 22,37). Oly egyszerű az, amit ígér, hogy két szó is elég kifejezésére: „Élni fogtok“ (Jn 14,19). Sőt a legnagyobbat azáltal mondta nekünk, hogy elhallgatott, „mint a bárány nyírója előtt“ (Iz 63,7), — elhallgatott, lehajtotta fejét, kilehelte lelkét (Jn 19,30).

és mégis: nagyobbat és többet a végtelen Isten sem tudott volna az embereknek mondani, miint amit azzal mondott, hogy ezt a Jézust adta nekünk. Az Isten örök Igéje ő, aki emberré lett, „értünk emberekért és a mi üdvösségünkért“, hogy végigélje a mi oly nyomorult, oly szép emberéletünket, hogy végigszenvedje a mi keserves halálunkat, hogy tükre legyen az Atyaisten irgalmának, hogy tiszta jósággá érlelje emberségét, és hogy a tiszta jósággá vált „embert“ belevezesse az Isten örök életébe. „Rövid idő, és újra láttok, mert én élek és ti is élni fogtok“ (Jn 14,19).

Olyan szép, olyan nagyszerű dolog az, hogy Isten kinyilatkoztatásának összfoglalata nem egy elmélet, nem egy eszmerendszer, nem is egy törvény5