Szolgálat 34. (1977)

Halottaink - László Keresztély OSB (Confrater)

mináriumában. (Rendünk alapítója és első apátja Szent Mechitár, 1976-ban ünnepeltük születésének 300. évfordulóját. A rend bécsi ágának apátja, P. Gregorisz Mánián, magyar származású.) Hamar elsajátította az örmény nyelvet, amelyet 300 évvel ezelőtt Erdélybe telepedett ősei használtak. Ma is 6 millió ember beszéli, és sokan tisztelik a nyelvben elrejtett kulturális kincseket.

A felső osztályok befejezése után a rend Rómába küldte filozófiai és teológiai tanulmányokra az aventinói bencések pápai egyetemére. A sok tanulás nem rontotta meg magyar nyelvérzékét. Hosszú éveken át működött azon, hogy az örmény- ség kulturális vonalon megismerkedjék a magyar nemzet szépirodalmi műveivel. Sikerült lefordítania és kiadnia az Egri csillagokat, a Pál-utcai fiúkat és Tóth Tihamér- tól A jellemes ifjú c. művet. Lefordította Az ember tragédiáját is, de ez csak a mechitarista rend tudományos folyóiratában (Pazmaveb) jelent meg, éppúgy mint „Abedik gróf csodálatos élete“.

Irodalmi munkakörébe tartozott még a magyar „Zászlónk“ mintájára szerkesztett „Hajöndanik“ (örmény család) c. folyóirata, amely a mai napig folytatódik. Kezdetben, 1946-ban „Mechitarista család“ volt az elnevezése.

Egy távoli magyar ismerőse így becsülte fel műveit: „Tudom, hogy a szerzetesnek mennyi dolga, gondja van a munkával. Bizonnyal így lehetett ő is. És mégis megtette, amit megtehetett a magyar irodalomért is. Ezzel megépítette a két szétszórt nép között azt a hidat, amely népeinket összeköti. Ennek az évezredeket átélt két népnek vérzivataraiban mindig akadtak nagy szellemek, akik példaképei voltak millióknak, akiknek egész életük áldozatvállalás volt. Én hiszem és vallom, hogy az olyan ember, aki műfordításaiban, kiadványaiban nevét fel nem tünteti, csak adni akar, kapni nem. Lehet-e ennél szebb emberi tudat és hivatás? Nem hiszem. Apostolként tette dolgát az Úristen akaratából és abban való hittel."

Apostoli munkakörét széppé tette természetéből eredő vidám kedélyével. Kiskorától fogva élete utolsó percéig jóindulattal volt mindenki iránt. Nemcsak örömmel telt perceiben tudott derűs lenni, hanem a szomorúságot is le tudta győzni. Még inkább értett ahhoz, hogy másokat hozzon jó hangulatba. Ezért ragaszkodtak hozzá annyira diákjai. Pedig volt egy kis beszédhibája gyermekkorából: kicsit selypített és az „r“ hangot nem tudta jól kiejteni.

Valószínűleg ezért nem vállalt tanári állást, attól tartva, hogy előadásait nem szívesen hallgatnák. Csak pár évig volt tanár és tanfelügyelő a kolostoron kívül a velencei örmény kollégiumban. A kolostor szemináriumában volt igazgatóhelyettes és igazgató is. Kitűnő kézügyességgel rendelkezett, főleg szépen rajzolt. így a ház körüli ügyekben nagy hasznára volt a kolostornak. Többek között elsőrendű autóvezető volt Velence környékén.

Rendházunk csakis örmény diákokkal foglalkozik, így magyarokkal nem állt különleges kapcsolatban. De műfordításaival eleget tett hatvan éves koráig szülőhazájáért.

Utolsó éveit a kolostorban töltötte. A Gondviselés megengedte, hogy az utolsó napokban elbúcsúzhassék Magyarországon és külföldön élő egy-két rokonától. Mellette volt egyik nővére, aki pár nappal azelőtt temette el két nővérüket. Erről azonban haldokló testvérünk nem tudott. Külföldön lakó unokahúgai ismét eljöttek temetésére is. Sajnos a kolostor templomában nem lehetett megtartani a temetési szertartást, mert az 1975. dec. 8-i tűzvész utáni renoválás még nem fejeződött be. Ezért a kolostor egyik folyosóján és a temetőben folyt le a liturgia. Sokan voltak a résztvevők, nemcsak Velencéből, hanem Velence környékéről is.

Fogolyán P. Miklós Lukács

LÁSZLÓ KERESZTÉLY OSB (1905—1976)

1976. jan. 21-én még megérte érettségijének ötvenedik, pappá szentelésének 45. évfordulóját — bár már nem egészen kielégítő állapotban —, de utána hamarosan és váratlanul magához szólította az Úr júl. 19-én. Tanári munkáját pápai gimnáziumunkban kezdte, ott tanított egészen 1948-ig. Ettől kezdve 1959-ig a lelkipásztor!

96