Szolgálat 34. (1977)
Eszmék és események - Friuli beszámoló (Bognár Anna)
Templomnak ideiglenesen egy kiürített öreg autóbuszt rendeztek be, a vezető helyén kis oltárral. Ezt fűteni is lehet. Gradóban sokat szenvednek a hideg miatt, mert a lakásokban nincs fűtési lehetőség. Meleg ruhaneműt és gyerekholmit küldtünk nekik. Ma itt -10°, a hegyvidéken -18° hideg van. A vagonlakások fúthetők, de egész nap nem lehetnek bent. Előfordult az is, hogy az állandó fűtés miatt elégett az egész vagonlakás, sátrak is, mert mind gyúlékony. Egyik nővérünk tüdőgyulladást kapott ott. Nővéreink nehéz helyzetben vannak, mert hiányzik az anyagi szükséglet, élelem, ruhanemű, de az erkölcsi segítség is nagyon nehéz, rengeteg türelmet, lemondást igényel. A nép el van keseredve, gyakoriak még mindig az öngyilkossági kísérletek. Egyik gradói nővérünk, ahogy ment az utcán, egy másodemeleti terraszon meglátott egy asszonyt. Felszólt neki, az kelletlenül válaszolt. Amikor fölment, látta, hogy férje betegen fekszik, négyen voltak egy szobában. Az asszony azt kérdezte: „Ki küldte magát ide? Most akartam leugrani az emeletről.“ A nővér hálát adott Istennek, hogy arra irányította, s még időben érkezett. Azóta rendszeresen jár hozzájuk, s viszi, amire szükségük van, mert előzőleg senki sem törődött velük. Montenarsban a két nővér a konyhát vezeti, 15-20 személyre főznek. Ezek közül némelyik már hónapok óta ott van, nagyon fölényesen viselkedik néha a nővérekkel szemben. Családokat látogatnak, vigasztalják őket, s legalább meghallgatják panaszaikat. Ausztria küldi a vagonlakásokat, de ők még annyit sem tesznek meg, hogy a földet elegyengessék, mert gyanakvók. A lakásokkal együtt érkeznek a munkások is, teljesen felszerelik, de még csak meg sem kínálják őket egy kis meleg étellel az éjjeli utazás után. Attól félnek, ha elfogadják a vagonlakásokat, nem fognak rendes lakáshoz jutni. így saját erejükből akarnak építkezni, ehhez akarnak pénzsegélyt, de még anyagot, téglát stb. sem kapnak, emiatt nagy az elkeseredés. Másik nagy nehézség az egészségügyi ellátás. Talán két hete avatták föl Montenarsban az első zuhanyfürdőt. W. C.? A nővérek egy vödröt tesznek a vagonlakásba, s este mennek kiönteni. Karácsony előtt a tanítónőképzős lányok közül öten, minden osztályból egy, meg néhány szülő autóval ment el Montenarsba. 50 csomagot készítettünk, volt benne cukor, olaj, rizs, kétféle száraztészta, kávé, keksz, bor, egy kuglóf, cigaretta a férfiaknak, cukorka és 5000 líra. Közel egymillió líra érték. A lányok kiosztották a családoknak, akiket már ismertek, mert a múlt nyáron voltak ott segíteni dolgozni. Igen meg voltak elégedve, sokan könnyekig meghatódtak. így a lányaink is látták, mi a helyzet, s beszámolnak a többieknek, úgyhogy készségesebben fognak munkálkodni, adakozni. Morrtenarsból írja nővérünk: „Már elmúltak a karácsonyi ünnepek, eléggé a kis Jézushoz hasonlóan töltöttük, a hideg vagonlakásban, egyéb kisebb-nagyobb nélkülözés középért. Az biztos, aki először látja ezt, összeszorul a szíve, szóhoz sem tud jutni annak láttára, hogy az emberek hogy is tudnak élni ennyi nélkülözés közt. Még hozzájárul, hogy a nép két részre oszlik: két plébánia volt, a papok nem értenek eQyet, így a lakosság is megoszlik. A nővéreknek semlegeseknek kell maradni, mindenkit meghallgatni, de igazat nem adni egyiknek sem. Ezért nagyon sok imára van szükségünk. Egy kispap, aki már május óta itt segít, így nyilatkozott: a sok szerzetesrend közül, akiket ismerek, egyedül a szalézi nővéreket látom folyton mosolyogni, ezért minden este ide jövök elköszönni, hogy kibírjam másnapig az önök mosolyával.“ A nép a sok szenvedés közt is megőrizte nagylelkűségét, ősi lelki finomságát. Lusevera egy régi szép falu, május előtt 181 házból állt, most tán tíz van, amelyet még lakhatóvá lehet tenni. 400-an maradtak a helyszínen. De novemberben, ahogy a tévéből megtudták a törökországi földrengést, aláírással azonnal majd másfél millió lírát és sok pokrócot, gyógyszert, élelmiszert stb. gyűjtöttek össze nekik, öten teherautóra rakták és Ankarába szállították. 79
