Szolgálat 34. (1977)

Eszmék és események - Levelek a misszióból

Már harmadik napja írom ezt a levelet, folyton abba kell hagyni. Szíveskedjenek rendezni a gondolatokat. Én 15 éves koromban elkerültem Belgiumba, azóta alig beszélek magyarul. Olaszul is csak hallásból tanultam meg itt. De azért a mennyországba talán sikerül bejutnom, ez a legfontosabb.

Bognár Anna szalézi nővér Conegliano

LEVELEK A MISSZIÓBÓL

Sr. Bernadette Pakisztánból megküldte szerkesztőségünknek rendjük, a „Medical Mission Sisters“ kis naptárát. Megtudjuk belőle, hogy az 1925-ben alapított rendnek ma több mint 700 tagja dolgozik 27 országban. Idézzük a naptár elején és végén közölt szép szöveget:

A misszió ma azt jelenti:

ott állunk magának az élet misztériumának és céljának határain:

segítjük az embereket, hogy hozzájussanak az alapvető létszükségletekhez:

segítünk fejleszteni saját erőforrásaikat,

amelyek által növekszik emberméltóságuk

és rájöhetnek nagyszerű lehetőségeikre,

mint Istennek saját képmására teremtett gyermekei;

együtt építünk egy olyan társadalmat,

ahol minden nép szeretetben, igazságosságban és békében élhet.

Azért imádkozunk,

hogy e világ kellős közepén

és mindazoknak a népeknek szeme előtt, akikkel egységben élünk,

megvalósítsuk az evangéliumot,

és legyünk Krisztus békéjének jele,

hogy támogassuk és szolgáljuk egymást szeretetben,

hogy szívünk kitáruljon a szegények, a betegek, a haldoklók

és minden szükséget szenvedő iránt.

Köszönjük,

hogy imával, adománnyal, törődéssel támogatja munkánkat.

Biztosítjuk minden nővér hálás imádságos megemlékezéséről az egész világon.

+

Áldja meg az Ég ezerszer a szép csekkért, amit a „polio drops“-ra fogok felhasználni, rém drága, de igen nagy szüksége van itt rá a gyerekeknek. Nagyon, nagyon sokat jelent ez a segítség. Egy hónapja jöttem vissza Amerikából, megkaptam végre az amerikai állampolgárságot, és igen nagy örömmel tértem vissza munkámhoz. Sajnos haza nem tudtam menni, mert mindenféle kórházi dologgal voltam fölpakolva, és még a megspórolt pénzem is ráment a vámra. 100 dollárt kellett fizetnem, — de megérte, mert itt ilyen dolgokat nem lehet kapni. Köszönöm, hogy a csekken szentté avattak (a Sr. helyébe a kiállító St.-t írt!), — hát bizony a pokolba nem megyek, mert a hőséget most itt élem át: 104— 108° R. De az éjszakák elég jók, és ha az ember jól alszik, másnap lehet dolgozni rendesen. Jó orvosokra lenne nagy szükség, de hát mit tegyünk: ide, ebbe a poros kis városkába senki sem akar jönni dolgozni. Naponta 60-80 beteget látok el orvossággal, és a kis kórházunk 100 ágyas. Ha minden jól megy, talán az év végén hazamegyek a szememet megoperáltatni, — de az itteni püspök azt akarja, hogy jöjjek vissza még vagy 3 évre dolgozni ide. Ebben az évben 40 éve leszek a misszióban, — de a szívem magyar, a lelkem meg „tutti-frutti“. Ilyen az élet itt! Szolgáljuk és szeretjük betegeinket, és ahol lehet, segítek nekik.

Sr. Bernardette Dömmel St. Teresa’s Hospital Mirpurkhas, Sind Pakistan

80