Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Waigand József: Az ökumenizmus mint világmozgalom

lása. A mozgalom vezéralakja Charles Brent, egykor Fülöp-szigeti, később New York-i anglikán püspök. Az ő szorgalmazására jön össze a második világmissziós konferencia a skóciai Edinburgh-ben, 1910-ben: tele jóhiszemű optimizmussal és jószándékkal. Álmokat szőnek a kereszténység közeli egységéről, közös hitről, közös egyházkormányzatról. Brenten kívül nagy alakja az ökumenizmusnak Sőderblom uppsalai luteránus érsek, Mott, a Keresztyén Ifjúsági Világszövetség elnöke, Gardiner, az episzkopális egyházak tanácsának tagja. Temple canterbury érsek, Bell chichesteri püspök, Visser’t Hooft, a későbbi Egyházak Világtanácsának első főtitkára. Sőderblom fölveti a javaslatot: föl kellene kérni a pápát, hogy ő elnököljön összejöveteleiken.

Az első világháború alatt a mozgalom nagyrészt tehetetlenségre van kárhoztatva. Keresztény népek egymás ellen harcolnak: mi keresnivalója lehet itt még a keresztény egység gondolatának? A háború után azonban Brent valóban fölkeresi XV. Benedek pápát, aki udvariasan ugyan, de visszautasítja a fölkínált elnöki tisztséget és a katolikus egyház részvételét az ökumenikus mozgalomban. A pápa magatartását az a körülmény indokolta, hogy időközben a mozgalom két irányban fejlődött, és ebből az elsőn volt a hangsúly. Ez az irány azt hirdette: keressük a gyakorlati együttműködés útját, a közös szociális és karitatív munkákat, legyünk egyek a szeretetben, anélkül, hogy gondot okoznánk magunknak a hitbeli különbözőségekkel. A semleges országok egyházai ugyanis még 1917-ben létrehozták Uppsalában a „Nemzetközi jóbarátság egyházközi szervezetét“, amely 1920-ban Genfben tartott újabb összejövetelt. Ebből a szervezetből nőtt ki később az ismert „Work and Life“ (Cselekvés és élet) mozgalom, amely 1925-ben Stockholmban tartott nagygyűlést. A hitbeli kérdések másodsorba állítása méltán vetette fel a katolikus egyházban, de még a keleti egyházakban is a kételyt: vajon nem lépünk-e a hitközöny útjára, ha ebben az irányban haladunk?

Ám a „Work and Life" mellett másik irány is volt születőben: a hit kérdéseit vizsgáló „Faith and Order“ (Hit és egyházszervezet) mozgalom, amelyben a „katolikus“ teológiai elveket az egyelőre még csak óvatosan érdeklődő keleti egyházak képviselték. Ennek a mozgalomnak hátterében az újjáéledő tudományos bibliakutatás (Karl Barth) és a bontakozó katolikus liturgikus mozgalom állott. Lökést adtak hozzá az 1921-25 közti, egyelőre eredménytelenül végződött, mechelni katolikus-anglikán megbeszélések is. Katolikus részről M erei er belga prímás vezette a megbeszéléseket, a Vatikán tudtával, bár nem hivatalos megbízásával. Anglikán részről Halifax lord képviselte egyházát, szintén magánszemélyként, bár a canterbury érsek tudtával.

A „Faith and Order“ legjelentősebb képviselői a német luteránus egyházak voltak, amelyeket a teológiai kérdések mindig jobban érdekeltek, mint a gyakorlati beállítottságú és kompromisszumokra mindig kész anglikánokat. Első világkonferenciája 1927-ben folyt Lausanne-ban. A kezdet szinte tragikusnak volt mondható. A résztvevő egyházak (főleg a szabadegyházak) még

45