Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Waigand József: Az ökumenizmus mint világmozgalom

azt a közös dogmatikai alapot is vonakodtak elfogadni, hogy „Jézus Krisztus az Isten Fia és Megváltó“. Amikor e húzódozásuk miatt a keleti egyházak kiküldöttei eltávozással fenyegetőztek, az anglikánok kompromisszumos javaslatot tettek: ismerjék el valamennyien a fenti dogmatikai alaptételt, — de minden tagegyház saját ügye, hogy a kifejezést miként értelmezi. Kezdetleges volt az angolszász „szavazási“ rendszer is: hiszen hitkérdéseket nem lehet egyszerű szavazással eldönteni. Az anglikánok szerették volna elérni, hogy minden egyház fogadja el az ő hierarchikus egyházkormányzati rendszerüket, továbbá hogy bélyegezzék bűnnek a kereszténység szakadását. Mindez nem valósult meg. Sőderblom és az ökumenizmus élharcosai szomorú szívvel távoztak a konferenciáról, amely sajnos kifejezetten a hitbeli indif- ferentizmus irányába mutatott. Ez a tény késztette XI. Pius pápát, hogy 1928 jan. 6-án kiadja „Mortalium Animos“ enciklikáját, amely még inkább megpecsételte a katolikus egyház, távolmaradását: „Katolikusok nem vehetnek részt ökumenikus tárgyalásokon: sem külön-külön, sem a Szentszék, mert ezáltal Jézus Krisztus Egyházától idegen tekintélyt ismernének el“. Mai fülnek egész idegenül hangzik, és csak az akkori történelmi miliőben, a lausanne-i konferencia utáni nyomott hangulatban érthető a pápa érvelése: a „pánkeresztények“, akik az egyházak szövetségét akarnák létrehozni, látszólag azt a nemes célt követik, hogy a keresztények közt szeretet- kapcsolatot létesítsenek. Ám lehetséges-e igazi szeretet, amely egyidejűleg a hit kárára van? Az ökumenizmusban hitközöny és relativizmus veszélye rejlik, írja az enciklika. A keresztények egységének egyedül járható útja: ha az elpártoltak visszatérnek Krisztus egyetlen igaz Egyházába, amelyet egykor oly sajnálatosan elhagytak; elfogadják a katolikus egyház tanítását és egyházszervezetét. A katolikus egyház boldogan fogja a visszatérőket szívére ölelni.

Mindkét szervezet (a „Faith and Order“, valamint a „Work and Life“) a második világháború küszöbén, 1937-ben új közgyűlést tartott: az első Edin- burgh-ban, a második Oxfordban. Itt már a hivatalos egyházak kiküldöttei vettek részt, — de nélkülözniük kellett a hitleri Németország képviselőit, akiket hazájukból nem engedtek ki. Ezeken a konferenciákon kezd már bizonyos „teológiaibb", dogmatikusabb irány feltörni, amely az „egység“ nagy ábrándja helyett célul tűzi ki: adja elő ki-ki a saját nézetét, figyeljenek oda egymás szavára, de senki se vitatkozzék a másikkal. Lélektanilag óriási eredmény! A korábbi szavazási módszert elejtették. Ezzel a konferenciával zárult le voltaképpen a polémiák négy évszázados kora. Most már megtörtént a bűnvallomás is a kereszténység szakadásáért. Legnagyobb problémát a közös terminológia hiánya okozta, — és okozza ma is. így pl. az „apostoli folytonosság“ fogalmának más-más értelmezése az egyes egyházakban.

ökumenizmus a második világháború után ,

A világháború évei alatt az ökumenikus élet külső megnyilatkozásai, szervezeti formái némaságra voltak kárhoztatva. Mégis éppen ezek az idők

46