Szolgálat 34. (1977)
Tanulmányok - Waigand József: Az ökumenizmus mint világmozgalom
Waigand József AZ ÖKUMENIZMUS MINT VILÁGMOZGALOM A katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinaton váratlanul „ökumenikus egyházként“ mutatkozott be. A nemkatolikus közösségekkel a Zsinat előtt jóformán semmi hivatalos kapcsolatot sem tartott fenn. Az egység útját nálunk régebben a „megtérés“, majd kb. az 1920-as évektől kezdve az udvariasabbnak hangzó „visszatérés“ szó jelezte, a mai „dialógus“ és „közös útkeresés“ kifejezések helyett. Az ökumenikus mozgalom viszont, amelybe a nagy protestáns egyházak, és ma már a keleti egyházak is tartoznak, fél évszázad óta nélkülözte a világkereszténység közel 60%-át jelentő katolikus közösség jelenlétét. Ez a távolmaradásunk lélektanilag természetszerűen magával hozta sokaknál a katolikus egyházzal szemben érzett ellenszenvet, elfogultságot, polémiát. Ebben a dialógusra éppenséggel nem kedvező légkörben került sor a Zsinatra, amelyen a katolikus egyházon belül is, szinte a Szentlélek viharával, megindult az ökumenikus „ajtónyitás“. Ezt eddig csak bátor egyéni kezdeményezők sürgették, nem egyszer megnemértéssel küszködve. Sokak számára maga az „ökumenikus“ szó is ismeretlen volt, legalábbis abban az összefüggésben, ahogyan ma használják. A protestáns egyházaknál is csak a század eleje óta lett közismert egyházi műszóvá. Az eredeti görög szó két elemből tevődik össze: „oikosz" = ház; „ménéin" = maradni. Oikomenikosz eszerint olyasmi, mint „háztáji“. Később azonban, már az első keresztény századokban, olyan értelmet nyert, hogy „egyetemes“, az egész világra kiterjedő. A földkerekség ugyanis az emberiség házatája. Ily értelemben vették fel a konstantinápolyi pátriárkák az „ökumenikus pátriárka“ címet, azt jelezve ezzel, hogy tekintélyük az egész keresztény világra kiterjed. Amikor századunk elején a nemkatolikus keresztény egyházak, egyelőre még csak tapogatózva, a közös megértés útját kezdték keresni, mozgalmukat „ökumenikus mozgalomnak“, „ökume- nizmusnak“ nevezték el. Jelentése eszerint ez: minden olyan magatartás és tevékenység, amely a keresztény egyházak közeledését elősegíti. Legújabban, az ó- és újszövetségi kinyilatkoztatás egysége alapján, a keresztény-zsidó dialógust is ökume- nizmusként említik. Viszont nem használják a szót pogány vallásokkal vagy a nem- hivőkkel folytatott párbeszédre. Ármint mondtuk, a nagy protestáns egyházak (beleértve az anglikán egyházakat is!) a 20. század elején ébredtek a baráti együttműködés szükségének tudatára. „Szükségen“ nemcsak gyakorlati hasznot értünk, de annak a krisztusi szónak szükségszerű folyományát is, „hogy mindnyájan egyek legyenek“ (Jn 17,20-21). Az ilyen nagy szellemi áramlatok azonban sohasem „az égből pottyannak“. Történeti eredőiket kell kutatnunk, az ellentétes eszméket is meg kell ismernünk, hogy az új mozgalmat megérthessük, és történelmi jelentkezését a nagy világeseményekhez hozzákapcsolhassuk. A keresztény egyházak helye a mai világban Kívül esik e tanulmány keretein, hogy a nemkatolikus» keresztény közösségek eredetéről, belső fejlődéséről tárgyaljunk Konrad Algermissen híres, sok 39
