Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Franz Dander: Egyházi tanítóhivatal és teológia

hoz, következésképpen az Egyházhoz is (vö. föntebb 1/2). Amennyiben csak kutatásról, nem nyilvános tanításról van szó, minden olyan megkeresztelt művelheti a hittudományt, aki igazán az Egyházban és az Egyházzal együtt él és a megfelelő tudományos hozzáértéssel rendelkezik. Az indításokat ehhez az Egyházban munkálkodó Szentlélektöl, a szentségekből. Isten igéjének hallásából, a szeretet közösségéből kapja.

4. Tanítóhivatal és teológusok sajátos szabadságuk és ezzel összefüggő kritikus szerepük tekintetében is különböznek. Magától értetődik, hogy az egyházi tanítóhivatalnak működésében lényegileg szabadnak kell lennie, — sohasem feledve, hogy köti Isten szava. Ez a szabadság azonban nagy felelősséggel jár. Ezért gyakran nehéz — de elengedhetetlen

— úgy élni vele, hogy egyes teológusok vagy más meggyőzödésűek szemében ne lássák önkénynek. Nem ritkán korunk demokratikus érzülete is közös ellenszegülést kelt, ha a tanítóhivatal rendszabályokat hoz a hit védelmére.

— A teológus tudományos felelőssége is megkívánja a kutatás és a tanítás szabadságát. Ennek azonban mindig megvan a természetes határa a keresztény igazsághoz — és ezzel együtt a tanítóhivatal kötelező erejű döntéseihez — való kötöttségében. Vannak teológusok, akik túlzottan hangsúlyozzák a tudomány szabadságát a tanítóhivatal iránti figyelem és készséges engedelmesség kárára. A teológia feladatával és szabadságával velejár bizonyos kritikus szerep is az egyházi élet emberi, korhoz kötött s ezért változó elemeivel szemben {pl. az istentisztelet vagy az igehirdetés módja).

— Mind a tanítóhivatalnak, mind a teológiának kölcsönösen tisztelnie kell egymás szabadságát, és nem szabad megfeledkeznie ezzel együtt járó komoly felelősségéről. A kölcsönös szabadság kölcsönös megőrzése néha igen nehéz lehet. Mert a két szabadság között bizonyos feszültség jön létre. De ez semmiképpen sem ellenségeskedést vagy valódi ellentétet jelent, hanem állandó ösztönző, hogy mindig újra keressék a helyes kiegyenlítődést. Persze itt a földön aligha várhatunk teljes, minden zavaró mozzanat nélküli összhangot.

III. A teológia és tanítóhivatal termékeny viszonyát a helyesen értelmezett dialógus alakítja ki. Ezt a szót nem szabad felületesen érteni, mintha két teljesen egyenrangú fél bizonytalan, végeérhetetlen eszmecseréje lenne. Esetünkben a párbeszéd nem pótolhatja a döntés feladatát, amely a hit és erkölcs kérdéseiben végül is a tanítóhivatalt illeti. Nem akadályozhatja meg, nem késleltetheti helytelenül a keresztény igazság megvédésére szükséges és esedékes döntéseket.

1. A tanítóhivatal és teológusok közötti párbeszéd alapja és „sine qua non" feltétele: őszinte szolidaritásuk az Egyház hitében, az Egyház javának szolgálatában. Át kell hatnia az igazságot kimondó bátorságnak, de az igazság meghallására való készségnek is. Ha ez megvan, akkor a tanító- hivatal ezen az úton alaposabban, árnyaltabban megértheti a hitet, a teo37