Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az Egyház mint az írások szolgája és őre

lem és élet“ (Jn 6,64). Ez azt jelenti, hogy a hitet hirdető ige megértése nem puszta elméleti teljesítmény, hiszen csak a Krisztussal való kegyelmi közösségben lehet teljes. A fent vázolt teológiai álláspontból következik, hogy a Szentírás igazi értelmét csak úgy birtokoljuk, ha Krisztust is birtokoljuk. Ahogy már Szent Jeromos mondotta: „Aki az írásokat nem ismeri, nem ismeri magát Krisztust“. De folytathatjuk is Jeromos mondását: aki az Egyházban tovább élő Krisztust nem ismeri, az nem tudja fölfedezni az írások értelmét.

4. A szentírásmagyarázás sokfélesége

A modern exegéták sokszor azt a benyomást keltik, hogy csak egyféle írásmagyarázatot ismernek el érvényesnek: amely a történelem, a nyelvészet, a szövegkritika és filológia eszközeivel próbálja kibányászni az írásmű anyagából a szerző tényleges gondolatait és érzelmeit. A valóság sokkal bonyolultabb. Egy szentírási szöveg szerzője nem egyszer olyan kegyelmi tényekről, isteni szándékról, működésről vagy tervről beszél, amit — az üdvtörténet valamilyen átmeneti szakaszán — maga sem tud pontos hűséggel felmérni vagy kifejezni. Az üdvtörténet eseményeiben vagy a hit állításaiban egy későbbi hivő, aki már az üdvtörténet egészéről értesült, esetleg pontosabb vagy mélyebb jelentést láthat, mint maga a szerző. Jogosan beszélhetünk tehát a „betű szerinti“ vagy „filológiai“ (történeti-kritikai) értelmezésen túl teológiai vagy „teljesebb értelemről“ (sensus plenior). „Mivel pedig a Szentírást ugyanazon Szentlélek segítségével kell olvasni is, magyarázni is, akinek sugalmazására íródott — mondja a Dei Verbum konsti- túció 12. pontja —, a szent szövegek értelmének helyes kihámozásához épp ilyen szorgalmasan kell ügyelni a teljes Szentírás tartalmára és egységére, számba véve az egész Egyház élő hagyományát és a hithasonlóságot (analógia fidei). A szentírásmagyarázók feladata, hogy e szabályok szerint törekedjenek a Szentírás értelmének mélyebb megértésére és kifejtésére.“

Evvel persze nem akarjuk csökkenteni a filológiai értelmezés fontosságát. Ellenkezőleg, meg vagyunk győződve arról, hogy a történeti-kritikai értelmezés elengedhetetlen föltétele minden teológiai értelmezésnek. Csak arról van szó, hogy ne álljunk meg a „betű szerinti“ értelemnél, ne maradjunk meg a szerző irodalmi és történelmi korlátáinál, hanem lássuk meg egy-egy szöveg szerepét és jelentését az üdvtörténet egészének távlatában. Az első keresztény nemzedék világosan tudatában volt: a teológiai magyarázat elsősorban azt jelenti, hogy a szöveget Krisztusra vonatkoztassuk. Ez pedig nem történhet fantáziából fakadó üres szimbolizmussal, vagy pusztán külsőleges hasonlatok alapján. A módszer: először fel kell tárnunk a szöveg eredeti üdvtörténeti jelentését, majd innen kiindulva meg kell találnunk azt az utalást, amely a szöveget érvényesen Krisztussal hozza kapcsolatba. E lépést keresztény hitünk alapján kell megtennünk, hiszen ez a hit láttatja meg ve18