Szolgálat 34. (1977)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az Egyház mint az írások szolgája és őre
kény és hathatós akarattal állítja. A Szentírás sugalmazása nem más, mint az Egyház isteni alapításában működő isteni okság, amennyiben a Szent- írásra mint az ősegyház alkotó elemére irányul.“ Rahner itt közölt szövege első olvasásra nemcsak szélsőségesen magyartalan (sajnos, „magyaríthatatlan"), hanem egyben elvontnak és tudálékosnak hat. Mégis olyan elvet foglal magában, amely a Szentírás megértéséhez rendkívül fontos. Alapgondolata az, hogy az írás Isten üdvtörténeti és esz- katológikus működésének keretébe tartozik. A történettudós számára csak 72 különböző tárgyú és eredetű könyvről van szó, a keresztény hivő azonban közös fogalommal és névvel mint „Bibliáról“ beszél róluk, mert hite szerint együvé tartoznak. Mi ez az egységet alkotó formai elem? Az a tény, hogy szerzőik időhöz kötött, emberi szándékán túl egy isteni szándék gyümölcseként jöttek létre, s ez a szándék végső fokon az Egyház megalapítására vonatkozott. A Szentírás olyan irodalmi letét, amely Isten művének szolgálatára, az isteni kinyilatkoztatás szavának és első visszhangjának le- rögzítésére és megörökítésére íródott, különleges isteni befolyás és gondoskodás hatása alatt. 1. Az Egyház és a Szentírás közös születése A bibliai könyvek egysége az Ószövetségben még meglehetősen homályos. Bár a szent könyvek összegyűjtése a zsidó nép Krisztus előtti századaiban már megkezdődött, a Szentírás kánonja egészen a Kr. u. évszázad végéig nem tisztázódik még a zsidó nép számára sem. A könyveket összefogó eszme a nép messiási öntudata: mind a Törvény, mind a próféták valamiféle beteljesedést kívánnak, csak így válnak érthetővé a maguk egészében. Abrahám óta ez a nép ígéretek örököse. ígéretek örökösének lenni annyit jelent, mint függeni egy meghatározott múlttól egy már előre jelzett jövő érdekében. Mikor az első, még teljesen zsidó eredetű keresztény közösségben megszületett ja feltámadás hite, ez a hit „a törvény és a próféták“ (azaz az ószövetségi Szentírás) megértését eredményezte. Lukács szerint a feltámadt Krisztus megnyitja a tanítványok értelmét, hogy megértsék az írásokat (24,46). Pál az első korintusi levélben egy ősi apostoli formulát idéz, amely szerint Krisztus halála és feltámadása „az írások szerint“ ment végbe. Máig is így fejezzük ki a Szentírásba vetett hitünket a nicea-konstantinápolyi hitvallásban: „harmadnapra feltámadott az írások szerint“. Az első apostoli igehirdetés a maga számtalan ószövetségi utalásával jól kifejezi ezt a folyamatot, az ószövetségi könyvek keresztény birtokbavételét. A római levél a maga módján nem is lehetne kifejezettebb: „Mindazt, amit azelőtt megírtak (régi zsidó formula, ami annyit jelent: az írások összessége), a mi okulásunkra írták, hogy az állhatatosság által és az írások vigasztalásának segítségével megőrizzük a reményt“ (Róm .15,4). (Sajnálatos, hogy ezt az idézetet az új magyar biblia teljesen félreérti, főképp azzal, hogy 14
