Szolgálat 34. (1977)
Tanulmányok - Farkasfalvy Dénes: Az Egyház mint az írások szolgája és őre
Ennek a fiatal papnak „az élet Krisztus“ volt, „a halál pedig nyereség" (Fii 1,21). A szentírás és benne Krisztus szava volt vándorlásának lámpása, életének tápláléka. Az apostoli szenthagyományt a 16. századbeli jezsuita hithirdetők hozták őseinek; azt adták tovább nemzedékről nemzedékre titokban a keresztény japán parasztok és halászok; azt palántálták Jánosunk szívébe szülei, plébánosa. Dédszülei boldogan ismerték föl a 19. század végén az újból megjelenő hithirdetőket, mint az egyházi tanítóhivatal fejének, a pápának küldötteit. És az ezzel a tanítóhivatallal való papi együttműködés volt e fiatal pap életének forrása és éltető eleme. Rövid volt ez az élet, mint ahogyan rövid a japán cseresznyefa virágzása, de gyönyörű virágba nyílt, és még elmúlása is szép volt, mint a cseresznyevirág libbenve hulló szirmainak esője. Megdicsőült benne Krisztus. Bárcsak megdicsőülne bennünk is. Farkasfalvy Dénes AZ EGYHÁZ MINT AZ ÍRÁSOK SZOLGÁJA ÉS ORE A híres „Quaestiones disputatae" sorozat 1958-ban Karl Rahner rövid, mintegy 90 oldalas könyvével indult meg: „über die Schriftinspiration“. A mű nem keltett igazában különös feltűnést. Nemcsak azért, mert első olvasásra túl bonyolultnak és elvontnak tűnt, hanem azért is, mert látszólag kevés időszerű és gyakorlati kérdéssel foglalkozott. De egy mélyebb és állandóbb teológiai megalapozást kereső utókor talán többre fogja becsülni, mint sok más írását. Nem vitás ugyanis, hogy korunk teológiai megújulása elsősorban biblikus ihletésű. A biblikus kutatás pedig csak úgy számíthat maradandó teológiai sikerre, ha a Szentírás teológiáját elméletileg megalapozzuk. Ezt a megalapozást Rahner az ekkleziológia oldaláról keresi, amikor a Szentírás és az Egyház viszonyát vizsgálja. Művének középpontja egy féloldalas bekezdés, amelynek „A tétel" (Die These) címet adja. Magyar fordítása így szól: „Azzal, hogy Isten abszolút, kifejezetten eleve-elrendelő, üdvtörténeti és eszkatológikus akarattal akarja és megalkotja az ősegyházat és éppen ezért annak alkotóelemeit, egyúttal akarja és megalkotja a Szentírást, oly módon, hogy ő válik sugalmazó forrásává, szerzőjévé. E mondatban az .azzal* szócska különös figyelmet érdemel. Azt mondja ugyanis, hogy a Szentírás nem csupán az ösegyház alapításának .alkalmából* vagy .következményeként* jött létre, hanem hogy Isten aktív sugalmazó szerzősége az ősegyház létének belső alkotóeleme, ebből a tényből kifolyólag kapja tulajdonságait. Isten akarja az írást, és önmagát akarja annak szerzőjéül. E két dolgot azért és annyiban valósítja meg, amennyiben önmagát mint az Egyház szerzőjét tevé13
