Szolgálat 34. (1977)

Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: Jézus evangéliumának útja mihozzánk

eszmél az evangéliumra. így volt ez Assisi Szent Ferencnél, így volt Loyolai Ignácnál, és ilyen reformot kíván a 2. vatikáni zsinat is.

De amint beteges a szentírást elhanyagoló hagyomány, ugyanúgy egészségtelen a hagyományt semmibe vevő szentírástisztelet is. Minden ember egész lényét, gondolkodását áthatja valamilyen hagyomány. Senki sem kezdi nullánál életét és gondolkodását. És ha az ember nem ugrik bele abba a nagy hagyományfolyamba, amelyből kétezer éve a szentírás született, amely a szentírást „szent írásaként ismerte fel, és annak a Krisztusnak hitéből él. aki a szentírás egyetlen témája, akkor az ilyen ember — ha tudattalanul is — a saját egyéni, nagyon is esetleges és korlátolt „hagyománya“ alapján fogja értelmezni a szentírást a maga és a hasonlóan gondolkodók számára. Nemsokára észreveszi majd, hogy nincs kedve és ereje hordani valamennyi hitigazságot, amit az egész szentírás hirdet, hanem ezt is, azt is elhagyo- gatja belőlük. Arra, hogy az egész keresztény hitvallást örömmel hordozza, csak az egyetemes egyháznak van elég széles válla. Ha nem együtt hordozzuk hitünket, nehézzé lesz, nyom, és nagy a kísértés levetésére. Persze ellenkezőleg az is meg szokott történni, hogy éppen azért, mert a csak a szentírásra támaszkodó ember érzi ezt a kísértést, belekapaszkodik a szentírás minden egyes szavába, olyanokba is, amelyek nem örökérvényűek (mint pl. az ószövetség számos előírása, vagy az akkori elemi fokon álló tudományos világképpel összefüggő kifejezések stb.), és így összeütközésbe kerül az emberi szellem igazságismeretének gyarapodásával. Aki a hagyomány nagy folyamában úszik, annak nincsenek ilyen félelemképzetei, és így jobban fel tudja lelni a betűben a szellemet, anélkül, hogy a szentírás valódi mondanivalóját elsikkasztaná.

Végül az egyházi tanítóhivatal szolgálatát semmibe vevő hagyomány- és szentírástisztelet is káros következményekkel jár. Egy tudós így határozta meg az embert: „Az ember nem más, mint egy mindent eltúlzó élőlény.“ Nagyon találó meglátás. Az ember nehezen bírja ki azt, hogy a végtelen Isten titkának egészével álljon szemben; hogy a végtelen igazság teljes egésze felé mindig nyitott maradjon. Ezért megragadja az egésznek egy részét, amit át tud fogni, és ezt a részt az egésznek tekinti. Rákap erre a részre, mint valami paripára, és nagy vígan elvágtat rajta, olyan messzire, hogy a többi részt már nem is képes meglátni.

Ezért kellenek az egyházban olyanok, akiket Krisztus és a Szentlélek nyilvánosan megbíz azzal, hogy „Krisztus szolgái és Isten titkainak sáfárai“ (1Kor 4,1) legyenek. Amit az egyetemes egyház hivői a Szentiélektől vezetve hisznek, azt fogalmazzák meg az Egyház tanítói világos szavakkal, közös hitvallás formájában. Kell az ilyen szó, mert mi keresztények lényegileg együtt hiszünk, és együtt valljuk meg az Isten dicsőségére hitünket. Hűséges az Isten; ezért megóvja a tévedéstől az új és örök szövetség titkainak gondnokait (pápa, püspökök testületé), amikor tekintélyük teljes latba vetésével, végérvényes formában hirdetik meg hitünket. „Te szikla vagy — mondta Jé11