Szolgálat 33. (1977)
Halottaink - Dr. Szűcs Ferenc (Kovács Gábor)
Negyvenhét éves korában távozott el a földi életből. Huszonkét éven át dolgozott az Úr Jézus szolgálatában. Héhalomban született. Középiskolai tanulmányait a váci piarista gimnáziumban végezte, a teológiát a budapesti Hittudományi Akadémián, ahol doktorátust szerzett. Papi működését Gyömrön kezdte. Majd Máriabesnyőn, Felsőgödön, Túrán, Monoron, Újpesten volt káplán, hitoktató. Utoljára Vácott egyházmegyei könyvtáros és a szerzetesnők szociális otthonában lelkész. Kiváló tehetsége volt. Minden iskolában a legjobb tanulók közé tartozott. Nagyon jó matematikai, filozófiai érzékkel, de gyakorlati képességgel is rendelkezett. Tiszta, imádságos lelkű, buzgó pap volt. Tevékeny természetű. Idejét, erejét egészen hivatásának szentelte. Széles körű ismeretekre tett szert a teológia terén. Szerette a könyveket, sokat költött rájuk. Ez sarkallta arra is, hogy megszerezze a könyvtárosi oklevelet. A lelkipásztorkodásban semmi fáradságot sem sajnált. Hitoktatásra, prédikációira nagy gonddal készült. Ezért a gyermekek szerették érdekes óráit, a hívek pedig szívesen hallgatták időszerű, ügyes, tartalmas beszédeit, lelkigyakorlatait. Minden munkáját a lelkiismeretesség jellemezte. Az egyházmegyei körlevél írta róla halála után: „Könyvtárosi munkáját — míg teljesen ágynak nem dőlt — nagy erőfeszítések árán is lelkiismeretesen és szinte szenvedélyes szeretettel végezte.“ Egyéniségének fö jellemzője kedves szolgálatkészsége volt. Mindig készen állt segíteni, ügyeket elintézni. Nem kellett kérlelni, szíves szeretettel vállalkozott, sőt ajánlkozott, ha valamit el kellett végezni. Jó szíve más kisgyermek korában megmutatkozott. Mindig nagy örömmel vett részt a házi és — mint földműves szülők gyermeke — a mezei munkában. Gyengéd lélekkel ápolta hosszú éveken át beteg nagyanyját, ha szülei nem voltak otthon, ő volt a gondviselője. Szinte karizmatikus érzéke volt a betegek, szegények, öregek iránt. Már mint kisfiúnak is. Nagyon vágyott egy szép bicskára — beszélte el édesanyja. Egyik alkalommal együtt indultak a vásárra. Egyik ismerős felajánlotta, hogy elviszi kerékpárján. Édesanyja pénzt adott neki, hogy mire ő odaér, vegye meg a bicskát. Mikor találkozott vele, kérdezi: „Mutasd, milyet vettél?“ — „Édesanyám, egy szegény nyomorék bácsit láttam kéregetni, és odaadtam neki a pénzt.“ Mikor Túrára került, nemsokára már így beszéltek róla a hívek: olyan papunk jött, aki különösen szereti a szegényeket, betegeket, öregeket. Lelkileg, anyagilag segítette őket. önzetlen ember volt. Ez volt a szavajárása: „A jó Isten visszaadja.“ Felkereste a betegeket otthonukban, kórházban látogatta. A szociális otthon nővéreinek lelki gondozásában is „mély lelkiséggel és együttérzéssel fáradozott“, írja róla főpásztora. Meleghangú beszélgetésekben, szentbeszédekben igyekezett őket türelemre, megnyugvásra, istennek való önátadásra buzdítani. Végül ő maga is beteg lett. Húsz évvel ezelőtt Máriabesnyőn iskolából jövet elgázolta egy teherautó. Kilenc napon át feküdt eszméletlenül a súlyos sérülések miatt. Talán ennek következményei jelentkeztek: bénulni kezdett. Az orvosok későn fedezték fel a betegséget. Nehéz műtéteken, kínos kezeléseken ment át. A különféle kórházakban nagyon szerették betegtársai. Amíg bírta, kiszolgálta őket. Amit látogatói hoztak, megosztotta velük. Iparkodott lelkűket fölemelni, vigasztalta, Istenhez vezette őket. Egy édesanya zokogva köszönte meg neki, hogy fia az ő hatása alatt megváltozott, újra buzgó Isten-hivő lett. Máskor egy család fölkereste a kórházban, s letérdelve kérte áldását. Betegsége súlyosbodott. Mozgási idegei mindinkább bénultak. Minden fájdalmas kezelést vállalt, szeretett volna meggyógyulni, dolgozni. Mennyi szép terve volt! De átadta magát a jó Istennek. „Nem félek a jó Isten elé menni — mondogatta —, tiszta a lelkiismeretem.“ Gyóntatója így írt róla: „a mi hős testvérünk." Végül hazakerült édesanyjához. Rászorult az ő és öccse ápolására. Mindennap ülve mutatta be a szentmiseáldozatot. A betegség napról napra súlyosabb lett. Légzési zavarok léptek fel. „Nem így gondoltam el az életemet. Sokat szenvedek“ — 7 97
