Szolgálat 33. (1977)
Halottaink - Dr. Simon Sándor piarista (Dr. Magyar István)
sóhajtott fel sokszor, de sosem zúgolódott. Olvasóját szorongatta kezében és imádkozta. Elfogadta a testi szenvedést, mint egész életében a lelki szenvedéseket is, amelyek érték. Ahol tudott, még most is segíteni akart. Mikor a község plébánosa is betegen feküdt nagyhét napjaiban, azt kérte: vigyék el hordágyon a templomba, legalább meggyónhatnak a hívek. Utolsó vágya volt, hogy Lourdes-ba, a Szűzanya kegyhelyére eljuthasson. Egy osztrák zarándokcsoport vonatján érkezett oda. Május 9-én, vasárnap reggel elhunyt. Édesanyja előző éjszaka úgy érezte, hogy fia odalép hozzá, és azt mondja: „Édesanyám, meggyógyultam." Lourdes-ban temették el. A Szüzanya azzal tüntette ki, hogy az ő csodálatos földi megjelenésének helyén pihenhet a föltámadásig. Magyar zarándokok, magyar papok bizonyára fölkeresik majd a sírját. Confrater Dr. SIMON SÁNDOR piarista (1911 — 1976) Jézus Krisztus mondotta: „Én vagyok a föltámadás és az élet” (Jn 11,25). Ez a hit vigasztalja meg mindazokat, akik ismerték, szerették és gyászolják Simon Sándort, és akik 1976. május 26-a óta többé már nem találkozhatnak vele itt a földi életben, nem élvezhetik többé derűs humorát, nem hallgathatják jóízű előadását, és nem csodálhatják nagy tudását. Aki életéről, munkásságáról és egyéniségéről akar írni vagy beszélni, a bőség zavarát érzi, annyi mindenről kellene szólni. Csak a legjellemzőbbeket kíséreljük meg összefoglalni. 1911. okt. 23-án született Kiskundorozsmán. Alföldi és kiskun származását mindig öntudattal és szívesen emlegette. Gimnáziumi tanulmányait Kiskunhalason kezdte, majd az ötödik osztály végén, tizenhat éves korában belépett a piarista rendbe. Az isteni kegyelem működését kell látnunk abban, hogy a többségében református kiskunsági városból, ahol nem sokat hallhatott a piaristákról, a rend váci noviciátusába indult. Egy év múlva mint egyszerű fogadalmas piarista studens Kecskeméten folytatta éa fejezte be középiskolai tanulmányait. A gimnáziumban mindvégig kitűnő tanuló volt, és ezt a kitűnőrendűséget a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen is megőrizte mint latin-görög szakos tanárjelölt. Egyetemi tanulmányainak végén aranygyűrűs doktorrá avatták. Doktori értekezését Alexandriai Kelemenről és a misztériumokról írta. Később a Keresztény Remekírók sorozatban lefordította Aranyszájú Szent János homíliáit a Genezishez. (Vö. 61. oldalunkat! Szerk.) Pappá szentelése után 1938—1943-ig a váci, majd 1948-ig a budapesti piarista gimnáziumban tanított. Budapestre azért helyezték, hogy kapcsolatát az egyetemmel fönntartsa és ápolja, majd pedig korszerű középiskolai tankönyveket írjon. Erre már nem kerülhetett sor. A gimnáziumtól megválva 1948-tól haláláig a budapesti Hittudományi Tanárképző Főiskola tanáraként működött, vagyis a rend növendékeit tanította filozófiára és patrológiára. Mint a filozófia tanára is értékes munkát végzett. A Szent Tamás-i filozófiát igyekezett közelebb hozni korunk gondolkodásához és nyelvéhez. A legelvontabb teológiai és filozófiai fogalmakat és problémákat is érzékletesen és szemléletesen adta elő, magyarázta meg, bár igazi területe nem a filozófia, hanem a filológia volt. Kitűnően tudott latinul és görögül. Két zsinati okmány fordítását köszönhetjük neki. Gyakran kérték meg latin nyelvű oklevelek, régi jogi, természettudományi és egyéb szövegek fordítására. Igen sok kéziratban maradt írása és jegyzete van. (Latin közmondás-, szállóige- és szólásgyűjtemény, mitológiai vonatkozású jegyzetek, a legújabb szépprózairodalomban előforduló argó szavak és kifejezések.) A körülmények és szerénysége akadályozták meg abban, hogy a benne rejlő nagy tehetséget jobban kamatoztassa. Amikor Artner Edgárnak, a patrológia egyetemi professzorának tankönyve megjelent, olyan alapos ismertetést írt a műről, hogy a 98
