Szolgálat 33. (1977)
Tanulmányok - Németh József: Per crucem - ad lucem
szert. De kit találunk? Kire bukkanunk szüntelen? Egy bálványistenre, amelyen az emberi egoizmus, uralomvágy, kizsákmányolás, fösvénység, kegyetlenség vonásait látjuk. Olyan elevenen éljük meg napjainkban ezt a bálványistent, hogy a szörnyű valóság Bertolt Brechtet egyik költeményében a negatív istenérv megfogalmazására késztette: aki az embereket reményükben, vágyaikban, szeretetükben ennyire megcsalja, mint ahogy ez a jelenlegi körülmények között a mindenféle szükségben, nyomorúságban, szegénységben, elnyomásban, éhségben, terrorban és halálban történik, annak léteznie kell; emberi elme nem tud ilyen feneketlen durvaságot és aljasságot kigondolni. Nem ritkán épp a valódi istenkeresők, komoly gondolkodók tépelődnek ezen a problémán, mert azok, akiknek Istent kellene képviselniük az emberi közösségben, olyan kiábrándítóan viselkednek, hogy inkább torzszülöttre emlékeztetnek, mint emberi lényre. Az ördög kaján vigyorgását vélik bennük fölfedezni, és így méltán utasítják el őket maguktól. — Hriszto Botev bolgár költő írja „Az én imádságom" c. versében: Én Istenem, igaz Isten! nem te, ki a mennyekben vagy, hanem te, te, aki itt benn szivemben és lelkemben vagy ... Nem te, kinek hajbókolnak szerzetesek, dagadt pópák s kinek óhitű baromhad gyertyát gyújtva bőg zsolozsmát; Nem te, aki férfit és nőt gyúrtál sárból, unalmadba s elhagytad az embert később; egyen undok inség rabja! Nem te, isten, ki felkened a cárt, pápát, pátriárkát, s nem bánod, hogy a népeket szolgaságba, éjbe zárják; Nem te, ki imába törted a rabszolga konok térdét s öt a sírig csak gyötörted, hagyva néki híg reményt még; Nem ki hazug istene vagy a becstelen zsarnokságnak — nem te, bálványképe a vak, ostoba és gonosz vágynak! Hanem te, te: ész Istene, te a szegény védőszárnya! Országod majd eljön ide minden néphöz nemsokára! ... 7 Ki tervezte meg a keresztutat az ártatlanok számára? A mindenható Isten vezet kicsi gyermekeket keresztúton át a valódi életbe? Camus leírja „A pestis“ c. regényében, mint fáradozik Dr. Rieux orvosi tudásával és Páter Paneloux imádságával — „Istenem, mentsd meg ezt a gyermeket!“ — egy kicsi pestises betegért. De kapitulálniuk kell. Csüggedten, fáradtan, a túlterheléstől ingerülten ülnek egymás mellett az udvaron. A kisfiú halálának értelmetlensége kivetette őket a megszokott, ismert utak kerékvágásából. S mikor Dr. Rieux hirtelen fölszisszenve bocsánatot kér ingerült szavaiért, így válaszol neki a pap, egy másik út lehetőségére célozva; „Megértem. Felháborító az egész, mert meghalad minden mértéket. De talán szeretnünk kellene azt, amit nem tudunk megérteni." Erre fölugrik Rieux, emberi önérzete büszkeségével, orvosi tudása szenvedélyével rámered Pa- neloux-ra, és a fejét rázza: „Nem, páter. Nekem más elképzelésem van a sze-
