Szolgálat 33. (1977)

Tanulmányok - Huzsvár László: Törpe testben óriás

imádkozott életében a jó öreg padovai kapucinus páter, az egykori dalmát kisfiú. Boldoggá avatása előtt is szentként tisztelték szerte a világon, ezrek kérték segítségét, imáit. 1950-ben pl. Kovács Sándor szombathelyi püspök az ő közbenjárásának tulajdonította gyors felgyógyulását. Magyarul Lipót atyának kezdtük szólítani, bár a „páter Leopold“ megszólítás mintha jobban visszaadná emberséges eredetiségét. — Mintha az első keresztény századok és a középkor szokása Ismétlődött volna meg vele: a nép kezdte benne dicsérni Isten megszentelő irgalmát, az emberek iránti nagy szeretetét. Ennek köszönhető, hogy a Szentatya százezrek kérésének eleget téve, mintegy a nép kívánságára nem várta be a boldoggá avatásig előírt ötven évet, és már 1976-ban az egész egyház szeme elé állította Isten hűséges kis szolgáját.

Gyóntatószéke körül állandóan sorfalat álltak az emberek. Pedig az 1885 májusában fogadalmazó fra Leopoldo elsősorban alázatos szerzetes kívánt lenni, hogy a csendes szenvedés áldozatát mutassa be a keresztény világ egységéért. Bár az olasz kultúra fölényben volt az akkori Dalmáciában, az ifjú Bogdán mégis mindig ragaszkodóén horvátnak, szlávnak tartotta magát; fájdalommal látta, hogy a délszlávokat a keleti és nyugati egyháznak akkor még szíveket elválasztó, külön-külön nyájat őrző kerete választja el egymástól, külön világként. Szenvedni kívánt, csakhogy e keretek mennél hamarabb összetörjenek, hogy annál inkább kiterebélyesedjék az embereket egybekapcsoló szeretet, Ezért vállalta tudatosan biológiai adottságait, és sohasem jutott eszébe elégedetlenkedni, lázadozni, perbe szállni. Még akkor sem, amikor néhány évvel később a perasti kapucinus templomban kezüket csapdosták össze az ájtatos, rózsafüzéres dalmát nénik, mert látták, hogy még zsámolyról sem éri el a szentségház mélyére rejtett oibóriumot, és csak körülményes igyekezettel és furcsa testmozdulatok árán sikerül kitornáznia a fehér Ostyát rejtő ezüst tokot. Hogy is szentelhettek ilyen törpét pappá?

Pedig felszentelték. Az egyszerű fogadalmak után Padovába küldték filozófiát tanulni, majd a teológiát is elvégzi, hogy ezek után 1888.okt.20-án ünnepélyes örök fogadalmat tegyen. Tanárai, nevelői, elöljárói kivételesen érettnek tartották mind szellemileg, mind lelkileg. Ezért két évvel később alszerpappá, végül áldozópappá szentelték (1890.szept.20-án). Az akkori évek felfogása szerint szigorúan ügyeltek arra, hogy gyóntatási engedélyt legföljebb négy évvel később kapjon. Ekkor terjesztette föl a kapucinusok tartományfőnöke erre is a velencei általános helynökhöz. Előbb azonban hivatalosan kinevezték „hitszónoknak“. Vajon a szerzetesi elöljárók „fogása“ volt-e ez, vagy inkább melléfogása, ki tudna rá választ adni. Tény, hogy Leopold atya darabos nyelvű volt. Ha nem prédikált, nem dadogott, de fordítva igen; s ha a szótagokat nem is ismételte, de a szavakat és mondatrészeket annál inkább. Beszédhibája még a misézésben is zavarta, sőt a tanácsadásban is nehézséget okozott. Sokszor próbálkozott, hogy kiküszöbölje ezt a fogyatékosságát: ez talán menne, ha termetét nem is nyújthatja meg. De hiába igyekezett, a hiba a korral csak rosszabbodott. 1934-ben, amikor lelkigyermekei lehetővé tették, hogy

47