Szolgálat 33. (1977)

Tanulmányok - Huzsvár László: Törpe testben óriás

nem szorítjuk idézőjelek közé. Gonoszkodó cinizmussal általánosítunk. Talán Leopold atyának sem juttatnánk többet az említett különös „fohásznál“, ha rajtunk állna. Ez a kicsi, manónak tűnő ember azonban (mindössze 135 cm magas volt) olyan édes gyümölccsé érett az egyház fáján, amilyenre éppen napjainkban éhezik a lelkünk. Itália kék ege alatt érett meg az életszentségre, de Heroegnoviban született 1866. május 12-én. Az istenadta csöppséget (a Bogdan név a latin Deodatus megfelelője) a festői Boka Kotorska öböl kéklő ege alatt ringatta és babusgatta édesanyja, aki a dalmáciai horvát asszonyok egyszerűen okos anyai ösztönével jól sejtette, hogy Benjáminját (mert Bogdan tizenkettedik és egyben sort záró gyermeke volt szüleinek) nem szabad elkényeztetnie. A gyermek ugyan hajlott volna hevességre és rátartiságra is, volt benne hajlam keményfejűségre és kíméletlenségre: anyja révén a dalmáciai „nemes" családok, apja ágán a boszniai hegyek emberének a tulajdonságait örökölte. Szerzetes korában, amikor valami miatt fölhevült, gyorsan másra fordította a beszédet, megjegyezve: „Bocsásson meg, ne haragudjék, de tudja, a vér nem víz. Bennem dalmát vér folyik." (Szent Jeromos nemzetiségének szenvedélyes vére.) A szülők azonban maguk is mélyen érettek és vallásilag egészen keresztény emberek voltak. Apja, ha tehette, nemcsak naponta hallgatott szentmisét, hanem meg is áldozott. Fia is vele ment. A múlt század derekán ez még ugyancsak szokatlan. A szülők huszonegy év során vállalták a tizenkét gyermeket, mindet jó szívvel. A legutolsót is, akinek a személyén át megannyi kegyelem áradt az emberekre, mikor gyóntatószékében kerestek kibékülést Istennel.

Bogdan kisgyermek korától szerzetes szeretett volna lenni. Szűkebb szülőföldjén nem valósíthatta meg álmát. Ezért az olaszországi kapuoinus atyák kolostorának ajtaján kopogtatott, hátha bebocsátják és maguk közé fogadják. „Felszerelkezett“ mindenfajta bizonyítvánnyal és ajánló levéllel. Azt még csak értjük, hogy plébánosa, az őszinte és nagy darab hercegovác esperes azt írta róla: „kifogástalan magaviseletű“, és a dicsérettől szinte súlyosnak tűnő ajánló levelet a fiú kezébe adta; de azt már sehogy sem fogjuk fel, hogyan írhatta öreg doktor bácsija az orvosi bizonyítványban „erős testalkatúnak“, sőt vasegészségűnek, amilyennel bárhol a közéletben megállhatja helyét. Bogdan mindig gyenge egészségű volt. A kapucinus atyák azonban észrevették, milyen fény ragyog ennek az ifjúnak a lelkében, és nem engedték, hogy hivatása kialudjék. Nevelői józanságának köszönhető, hogy nem tanácsolták haza gyenge egészségi állapota miatt, és ötvennyolc éven át élhetett szerény szerzetesi életet, ebből egy-két rövid megszakítással 36 esztendőt Padovában, majdnem egész papi működését a gyóntatásnak szentelve. Szerzetesi nevén ismerik őt a hívek. Elmondhatjuk, hogy neve bejárta a keresztény katolikus világot, s éppen olyan odaadóan ragaszkodnak hozzá a Duna-Tisza közén emberséges jó barátra vágyó hívek, mint tengeren túl a kanadaiak és brazilok, vagy spanyolok, lengyelek, s nem utolsó sorban a reá annyira büszkén tekintő horvát katolikusok, akikért népéhez való őszinte ragaszkodással oly sokat

46