Szolgálat 33. (1977)
Tanulmányok - Georges Hourdin: Ezek a fogyatékosnak mondott fiatal leányok
és az árnyék vívott titkos csatát; úgy tűnt nekem, hogy lehetséges felébreszteni és kitágítani ezt a belső fényességet. Marie-Anne-t iskolába adtuk. Az intézményt két olyan tanítónő vezette, aki azért hagyta ott az egyetemet, hogy a fogyatékos gyermekeknek szentelje magát. Nagylelkűek voltak, de hiányzott a megfelelő tudásuk. Iskolásként akartak bánni azokkal a gyermekekkel, akik nem lehettek azok. Részt vettem egy díjkiosztáson, és elrémülve jöttem ki. Tudós állatok által produkált jelenetnek voltam nézője. Abban az időben Svájcba utaztam előadókörútra, feleségem is velem jött. Több olyan csoportot meglátogattunk, amelyeket Steiner tanítványai hoztak létre. A nevelők a hinduizmust követték, és csodálatra méltók voltak. De az újjászületés esztétikájára és eszméjére alapuló módszerük nem hatott meggyőzően. Ezután Franciaországban folytattuk a kutatást; fölfedeztük Bissonnier atya csoportjait; ezek egyike hajlandó volt elfogadni Marie-Anne-t. Ez a rövid beszámoló nem érzékelteti keresésünk lassúságát, hiszen mindez több évig elhúzódott; közben ott volt a gyermek, és minden egyes nap növelte a bajt; volt ugyan némi haladás, de nem kielégítő. És főképp ott volt a jövőre boruló bizonytalanság, legalább is addig, amíg meg nem találjuk a helyes irányvonalat. És mi jómódúak voltunk, hozzáértők, megvolt az időnk a keresésre, és elég szívósak is voltunk a cselekvésben. De a többiek? A számtalan más? Mennyire magukra hagyatottak és lesújtottak a pillantonként adódó problémák előtt... Szerencsére ösztönöm jól irányított. Mindjárt kezdetben elhatároztam, és feleségem is elfogadta, hogy Marie-Anne-t úgy kezeljük, mint bárki mást; ha szabad ezt mondanom, csak másodsorban gondolunk betegségére, s olyan „személynek“ tekintjük, mint amilyen most. Ez alapvető dolog. Annak a gyógypedagógiai csoportnak a nevelői, akik leányomat nyolc évig nevelték, közös könyvet írtak. Ezt a címet adták neki: „Ezek a fogyatékosnak mondott fiatal lányok.“ Azt gondolják, hogy úgy kell nevelniök a rájuk bízott fiatal lányokat, mint másokat. A fogyatékosság csak aztán következik ... — Ez végeredményben a személy tisztelete ... Amely összehasonlíthatatlan eredményekhez vezet. A laikus és nem a szakember kifejezéseivel mondom ezt: a személyiség kibontakozásának valamennyi problémája a kölcsönös közlés problémája. Az értelmileg fogyatékos gyermekek számára igen nehéz a kapcsolatteremtés. Attól a pillanattól kezdve, amikor egy homogén környezetben a fogyatékos gyermekek egy bizonyos csoportjával, szakértő nevelők és a velük együttműködő családok segítségével sikerül megteremteni a lehető legnagyobb mértékű közlést és kapcsolatot, a gyermek növekszik, mivel, mint minden emberi lény, csak egyet kér: hogy növekedhessék. Az a gyerek, aki tudattalanul ugyan, de mélységesen tudja: nem olyan, mint a többiek, kibontakozik, ha úgy bánunk vele, mint más normális lénnyel. Ezt intelligens módon kell megtenni. Eljárásunkat teszteknek 3 33
